Bizalmatlansági indítványt nyújtott be a spanyol miniszterelnök ellen a szocialista párt

2018. május 25. 12:30

A Spanyol Szocialista Munkáspárt bizalmatlansági indítványt nyújtott be Mariano Rajoy spanyol miniszterelnökkel szemben.

2018. május 25. 12:30

Bizalmatlansági indítványt nyújtott be Mariano Rajoy spanyol miniszterelnökkel szemben a parlamentnek a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) pénteken – jelentette a spanyol média.

A törvényhozás legnagyobb ellenzéki erejének számító PSOE kezdeményezését az indokolja, hogy a spanyol központi büntetőbíróság csütörtökön ítéletet hirdetett az egyik legszövevényesebb spanyol korrupciós botrányban, a 2009-ben kirobbant, úgynevezett Gürtel-ügyben, és megállapította, hogy a korrupciós hálózatból hasznot húzott a kormányzó konzervatív Néppárt (PP) is. A pártra 245 ezer euró (77,9 millió forint) pénzbüntetés szabott ki a bíróság. A PP közölte: fellebbez a nem jogerős ítélet ellen, és hangsúlyozta, hogy sem a jelenlegi, sem a korábbi pártvezetés nem volt gyanúsított az ügyben.

A spanyol kormányfő ellen tavaly a baloldali Unidos Podemos (Együtt képesek vagyunk rá) pártszövetség kezdeményezett bizalmi szavazást a parlamentben a kormánypárt korrupciós ügyei miatt. A képviselők többsége akkor elutasította Mariano Rajoy leváltását.

A spanyol parlamentben ezt megelőzően csak két alkalommal tartottak bizalmi szavazást a miniszterelnökről. Az elsőt 1980-ban, amikor a centrista Adolfo Suárez volt a kormányfő. A másodikat 1987-ben, akkor a szocialista Felipe González állt a kormány élén. A parlament egyik esetben sem vonta meg a bizalmat a miniszterelnöktől.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Marcellus
2018. május 25. 14:56
A spanyol politika híresen korrupt. Gigantikus korrupciós ügyei vannak a szocialistáknak Andalúziában, a szeparatistáknak Katalóniában, és persze a "jobboldalnak" (PP) is. Ennek ellenére a jelenlegi helyzetben (Katalónia, épp magához térő gazdaság) a szocialisták bizalmatlansági indítványa nem csak politikai öngyilkosság, hanem hazaárulás, mert azt csak a kommunisták és szeparatisták támogatásával lehet eredményes. Mondjuk hazaárulásban jó a spanyol baloldal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!