Pekingtől Jinanig – Menni Kína I.

Egy éve jártam először Kínában: az akkori élmények hatására eldöntöttem, hogy amennyiben alkalmam adódik, a lehető leghamarabb visszatérek ide. A gyermekkoromban látott kung-fu filmek hatására mindig is el szerettem volna látogatni a távoli országba. Tele voltam illúziókkal, amelyeket pár nap alatt lerombolt a valóság, ennek ellenére egy cseppet sem csalódtam. Azóta is nagy rajongója vagyok az ázsiai óriásnak: a valóság sokkal jobb, mint amilyennek korábban elképzeltem.  

Az utcák

Peking utcáin sétálva az az érzésem támadt, mintha ennek a városnak a világ többi része csupán a külvárosa lenne. Itt minden megtalálható, ami a világ többi részén, és talán annál néha sokkal több is. Amúgy is mindent ebben az országban gyártanak. Kína fővárosában a korai józsefvárosi piac hangulata keveredik a nagybetűs XXI. századdal. Már az aggastyánok is okostelefonnal fizetnek a mellékutcákban elrejtett barlangszerű kisboltokban és a modern bevásárlócentrumokban egyaránt. Ezeket gyakran csak méterek választják el egymástól. A nyugati városokat is maga mögé utasító fejlettség találkozik itt a falusias, tradicionális életmóddal. A város épületei

a sikátoros utcáktól a rejtelmes belső udvaros kis házakon át a felhőkarcolókig tartanak.

A kínai tévészékház, ezt valószínűleg nehezen lehetne megostromolni

Kommunista tőzsdepalota

Gyakran elfog az érzés egy-egy helyszínen, hogy ez bárhol lehetne a világon, azonban néhány lépés után szembe jön valami, ami jellemzően kínai, annak minden furcsaságával és bájával együtt. Ezek az apró különbségek teszik vonzóvá és értékessé Kínát. Másodjára járok Kínában, de még mindig meglep, hogy reggel az utcán sétálva papucsot már tudnék venni, de a kávézó még vastagon zárva, illetve, hogy reggelire levest kínálnak. A boltok sok esetben otthont nyújtanak a tulajdonosnak és a családjának is – van, hogy csupán egy paraván választja el a házat az üzlettől.

A metróval szemben semmi kifogása nem lehet senkinek, patyolat tiszta, minden ki van írva latin betűkkel is, illetve a város bármely pontjára el lehet kényelmesen jutni a földalattival. Az egész néha azt az érzetet kelti, mintha űrutazásra készülnék.

Az utakon rengeteg az autó, de sokan közlekednek kis méretű robogókon és motorbicikliken is: sok esetben ezeken a kis utazó alkalmatosságokon az egész család egyszerre utazik. Olyan komfortosan cseverésznek száguldozásuk közben, mintha egy tágas autó utasterében ülnének. Ez egy általános jelenség, az apuka vagy az anyuka a gyereket viszi haza iskola után, közben elbeszélik az aznapi dolgokat. 

Nagy város, nagy dugók

Az emberek

Néha irigylem azt, ahogy itt az emberek viszonyulnak egymáshoz. Nem csak a külföldiekkel kedvesek, általában egymással is tisztességesen bánnak. Az öregeket általános tisztelet övezi, a gyerekeket pedig kedvesen nevelik, talán túlságosan is engedékenyen – de a legfontosabb, hogy beszélgetnek a gyerekkel, nem kell hangtalanul ücsörögniük.

Ami igazán meglepő egy európai ember számára az az, hogy bárhol otthagyhatod az értékeidet, laptopodat, telefonodat, valószínű órák múlva is a helyükön találod őket. Nem kell attól félned, hogy becsapnak, bárkihez oda lehet lépni segítséget kérni, az angol nyelvtudás hiányában is segíteni próbálnak. Csak a taxisofőrökkel kell időnként vigyázni. Valamiért itt is ez a réteg az, aki képes átvágni, ha elővigyázatlan az ember.

Kellemetlen felismerés azonban, hogy a kínaiaknak minden fehér ember amerikai vagy orosz. Persze minden alkalommal részletesen elbeszélem, hogy a csodálatos Magyarországról jövök, ahol mindenki rajong a konyhájuk iránt; illetve belemegyek néha abba a reménytelen helyzetbe is, hogy elmagyarázzam nekik azt, hogy Erdélyben élek, ami szintén Magyarország, de kicsit olyan, mint nekik Tajvan. Kínában semmit nem mond az, hogy Hungary, meglepetéssel tapasztaltam azonban, hogy a kínai megnevezése alapján már sokkal valószínűbben be tudják azonosítani. Erről azonban bővebben a pekingi magyar nagykövettel készített interjúmban olvashatnak.

A civil diplomácia minden eszközével azon vagyok, hogy elégedetten csettintgessenek, ha Magyarország felől hallanak. Ha azt hallom, hogy a hátam mögött leamerikaiaznak, azonnal kijavítom őket, hogy egy pár szót ejthessünk Magyarországról. Azt viszont nem tudom lemérni, hogy milyen hatásfokkal dolgozom a felvilágosító munkámon, mert

A stadionoktól a patkánylyukakig

Ha az általam rajongott Rejtő nyomdokaiba szeretnék szegődni, akkor az ellopott olimpia címmel kezdenék egy új bekezdést. Egy nap végigsétáltam a 2008-as pekingi olimpia helyszínén. A magyar olimpiai pályázat ellenzői azt akarták elhitetni, hogy az olimpia csak ráfizetés lehet. Az eseményre épített infrastruktúra az enyészeté lesz, ez az olimpiai helyszínek elkerülhetetlen sanyarú sorsa. Azonban a pekingi helyszínen volt alkalmam meggyőződni arról, hogy ez is csak olyan fabula, mint amilyennel általában a mindent ellenzők dolgoznak.

Az olimpiai helyszín ma már integráns része a városnak, az egyik népszerű turisztikai attrakcióvá változott. A stadion mellett állva meg is állapítottam, hogy mi ennél sokkal szebbet is tudunk, pedig ez az építmény is megállja a helyét, bárhol a nagyvilágban. Jó volt néhány pillantást vetni a dicsőségfalra, ahol megkerestem dobogós olimpikonjaink és paralimpikonjaink nevét. Nem kétlem, hogy a világ második gazdasága könnyebben vállalja egy ilyen rendezvény költségeit, azonban minden egyes befektetett fillér megéri, ha okosan használják fel;

amíg a világ sportelitje ott tartózkodik. Turisták és helyiek tömege hömpölyög a téren nap mint nap, semmi nyoma annak, hogy a komplexum kihasználtság híján romlásnak indult volna. A kínaiak az olimpiai komplexumban helyet adtak annak, hogy bemutassák és az ide látogatókkal is megünnepeltessék a kultúrájukat. Nem vonom kétségbe, hogy van példa arra, hogy egy ilyen beruházás veszteségessé vált, azonban arra is van elég példa, hogy valami jól sikerülhet, ha sokan állnak mögötte.

Ugorjunk a nagy dolgokról az egészen kicsikre: Kína minden nagyvárosára jellemző, hogy rengeteg ingyenes nyilvános wc áll az emberek rendelkezésére. Ne kergessünk ábrándokat, guggolós illemhelyekről van szó. Ezt a tényt, valamint azt, hogy nem helyeznek ki wc-papírt, jó figyelembe venni, mielőtt az ember arra adná a fejét, hogy pár pillanatra megtöri a nagyvárosi forgatag zakatolását némi elmélyüléssel. Nem ijesztgetésnek szánom, de tavaly az is előfordult, hogy a Dongsi környékén az egyik mosdóban, amikor éppen a rettenetes mennyiségű napi folyadék egy részét szerettem volna visszaadni a természetnek, a lyukból egy szomorú szemű patkány tekintett fel rám, akinek az ábrázatáról kiáltott a keserűség a felismerés miatt, hogy az a mostoha sors jutott neki osztályrészül, hogy a napi járni való közben egy magyar készül megszabadulni a terheitől, éppen akkor és ott, ahol neki is dolga van. Szóval illemhelyből is többféle kategória létezik, szánjunk arra időt, hogy az ízlésünknek legmegfelelőbbet megkeressük.

Ez egy banános sushi

A vidék ízei

Négy nap után továbbálltam Pekingből. Bár kifejezetten nagyvárosi vagyok, ennek ellenére az én ízlésemnek Peking túl nagy.

Az alig hatmilliós Jinanba jöttem egy születésnapra. Végre részt vehettem egy igazi kínai étkezésen, nem kellett a kihelyezett képek alapján válogatnom: azt ettem, amit a vendéglátóim jó szívvel ajánlottak. Megtudtam, hogy mit mivel kell enni, mi a szokás, többfajta ételt is sikerült megkóstolnom. Tévhit, hogy a Magyarországon ismert kínai konyhának semmi köze az igazihoz; csupán arról van szó, hogy az ételeik egyik legegyszerűbb fajtáját kínálják nekünk, minden körülményeskedést mellőzve. A Hun-tun leves például majdnem olyan finom itt is, mint Kolozsváron.

Az is egy közkeletű tévhit, hogy a kínaiak nem szeretnek vagy nem bírnak inni. Erős pálinkaszerű italaik vannak, illetve olyan tömény italokat is előszeretettel isznak, amiben godzsibogyót és mindenféle gyökereket áztattak meg. Dohányozni pedig szinte bárhol lehet.

Az egész országot belengi egy jellegzetes fűszerillat. Ez valószínűleg betudható annak, hogy lépten-nyomon éttermekbe botlik az ember. Ez érthető is, sok millió embert kell megetetni minden nap, ez fokozottan nagy feladat annak tudatában, hogy a kínaiak egyik legfőbb kedvtelése az evés. Rengetegféle kantin van – én minden városban ellátogatok a helyi muszlim vendéglőbe is, azokban nagyjából ugyanaz a kínálat mindenütt, ez egy kis állandóságot jelent ebben a meglepetésekkel teli országban.

Folytatjuk.