Vagyok az egy és vagyok a kettő

Napi Maxima – Szalai Zoltán rovata

Vagyok az Egy s vagyok a Kettő,
vagyok a hüvely és a tőr,
vagyok a szülő és a nemző,
vagyok a hóhér s akit öl,
vagyok a kép s vagyok a látás,
vagyok az íjj és a nyila,
vagyok az oltár s az imádás,
vagyok a tűz s vagyok a fa,
vagyok a szegény és a gazdag,
vagyok a lényeg és a váz,
vagyok a jel és tudás az agynak,
vég vagyok én és indulás.

Stefan George: Vagyok az egy és vagyok a kettő (Szabó Lőrinc fordítása)

Stefan Anton George (1868-1933) szimbolista német költő, a művészet elitizmusának hirdetője, a konzervatív forradalom irodalmi vezéralakja. Meglátása szerint a művészetnek nincs társadalomformáló, népnevelő szerepe, hanem csak a kiválasztottakhoz kell, hogy szóljon. A huszadik század fordulójára Európa-szerte sokasodtak George követői, és noha nem akart a társadalomra hatni, egy egész generációnyi fiatal követte vakon művészi elitizmusát, újszerű gondolati és képi világát. A nemzetiszocializmus önmagát George művészetében látta gyökerezni, ám Hitlernek és Goebbelsnek nem sikerült behálóznia a költőt, aki még a Porosz Művészeti Akadémia elnöki posztját is visszautasította. George megvetette Hitler mozgalmának plebejus tömegjellegét, nem ment el a nácik által 65. születésnapjára szervezett nagyszabású ünnepségre sem. Nagy szerepe volt azonban George művészetének a nácikkal szembeni ellenállási mozgalomban, Hitler későbbi merénylője Claus Schenk von Stauffenberg és összeesküvői köre is George követői voltak, a kör esküje George lírájának ritmikájában született, a merénylet előtti órákban Stauffenberg George egyik versét (Der Widerchrist – Az Antkrisztus) recitálta, egyes feljegyzések szerint, még kivégzésének pillanatában utolsó szavaival is George egyik versének címére (Geheimes Deutschland – Titkos Németország) utalt.