A szélsőballal is összeállt Karácsony

2018. január 25. 21:16

Együttműködésről állapodott meg az Európai Baloldal és a Balpárt is Karácsony Gergellyel – közölte csütörtökön a Párbeszéd.

2018. január 25. 21:16

Együttműködési megállapodást kötött Karácsony Gergellyel az Európai Baloldal – Munkáspárt-2006 és a Kalmár Szilárd alelnök képviselte Balpárt – közölte csütörtökön a Párbeszéd. A jelenlegi együttműködésben így részt vesz például Vajnai Attila, aki a Thürmer Gyula-féle Munkáspárt egykori alelnöke volt, s aki többször mutatkozott a tiltott önkényuralmi jelképnek számító vörös csillaggal a mellkasán – írja az Index

„Mindenben nem értünk egyet, de abban igen, hogy markánsan baloldali ajánlat nélkül nem lehet leváltani a Fideszt” – olvasható a közleményben. A folytatásban leírják: „a nacionalista, idegenellenes indulatok felkorbácsolása azt a célt szolgálja, hogy az osztály­elnyomást leplezze, kijátszva egymás ellen az elnyomottakat”

A közlemény szerint „Karácsony Gergely vállalja: kormányra kerülve képviseli, hogy a lakhatáshoz és a szociális biztonsághoz való jog egyaránt alkotmányos alapjoggá váljon. Az Európai Baloldal és a Balpárt vállalja, hogy támogatja a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjét, mellette kampányol, valamint az Európai Parlament Egyesült Baloldal/ Északi Zöldek (GUE/NGL) frakciójának és az európai baloldali pártok vezetőinek politikai támogatását is kéri a szociális demokrácia programjához”.

(MTI-OS)

Összesen 87 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
peninsulavaldes
2018. január 26. 21:52
mindenkivel
luisbathhelena
2018. január 26. 19:43
erre mit iszik Karácsony? Abszintet? Metanolt?
liberálzöld.
2018. január 26. 09:57
Helyes.
Zod
2018. január 26. 09:29
Látom mindkét új szövetséges párt teljes szavazótábora lájkolta a hírt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!