Valamit tudhat Rogán Antal: iszonyúan magabiztos kijelentést tett
Optimistán látja a jövőt a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője.
Minden bajunk mögött Amerikát látni – meglehetősen erőltetett és leegyszerűsítő próbálkozás. Ha okosan bánunk vele, Amerika inkább a segítségünkre lesz, mintsem ellenünkre. Amerika nem egyenlő a liberalizmussal.
„Az Amerikai Egyesült Államok kialakulása és történelme morális szempontból számtalan ponton vitatható”, „az Egyesült Államok nemzetközi intézmények alapításán keresztül próbálta beágyazni hatalmát”, „Európai Unió belső struktúrája az amerikai elit érdekeit tükrözi” – ilyen kijelentésekkel a nyugati világban mostanában leginkább baloldali konferenciákon, egyetemi campusokon és balos lapokban találkozni. Amerika olyan szintű ekézése, ami már egyáltalán a létének jogosságát is vitatja, balos privilégium.
Itthon persze a kilencvenes évektől kezdve a népibalos hangvételű jobboldal sajátja volt mindez (pedig amúgy szeretem a népi írókat, és van amerikai párhuzamuk is, a déli agráriusok): Amerika egyenlő liberalizmus, Amerika egyenlő konzumidiotizmus és a magyar kultúrát elnyomó hamburger-mikiegér, onnan jönnek a minket kiszipolyozó kapitalista multik is. Amerikát csak a saját hatalma és az olaj érdekli, elárult minket '56-ban is. Magam is rabja voltam eme felfogásnak – nagyjából kamasz korom végéig.
Tudjuk be ezt a máig élő szemléletet annak a traumának, hogy a kommunizmus alatt idealizált Amerikáról kiderült, hogy akármilyen nagy és gazdag, ott is csak emberek élnek, az sem feltétlen a mennyország.
Az viszont már aggasztó, amikor komoly emberek is a világ összes baját Amerika machinációival szeretnék magyarázni. Mint korábban írtam: „Az Egyesült Államok nyilvánvalóan a világ egyik leghatékonyabb diplomáciájával, legerősebb hadseregével és legokosabb think-tankjeivel rendelkezik, de ez sem biztosít totális ellenőrzést a politikai folyamatok felett a földgolyó minden pontján. Nem tud senki olyan okosan kombinálni még a Pentagonban és a washingtoni külügy irodáiban sem, hogy mindent átlásson és mindent előre lásson.”
Nem csak Amerika kialakulása és történelme vitatható számtalan ponton, hanem minden más országé is – és nem Amerika közülük a legvitathatóbb. A bevett hazai jobboldali magyarázat szerint Amerika nagyjából egyenlő a baloldalisággal és liberalizmussal. Való igaz, hogy Amerika par excellence felvilágosult ország, amit felvilágosult eszmékre alapítottak, ugyanakkor az új-angliai alapító puritánok számos szempontból meglehetősen konzervatívok voltak – a még korábbi, virginiai alapítókról nem is beszélve. Való igaz, hogy az amerikaiakban keveredik a „hegyre épült város” magukra vonatkoztatott elképzelése, amely szerint terjeszteniük kell az igét, a realista diplomáciai megközelítéssel.
Az amerikai konzervatív jobboldal az amerikai történelem sajátosságaiból fakadóan több klasszikus liberalizmust tartalmaz (nem csak nyomokban), mint a kontinentális. De ettől még Amerika nem a liberalizmus mételyének terjesztője úgy, ahogy van. Az expanzionista-izolacionista vitákban speciel rendre a jobbos liberálisok, a libertáriusok és a paleokonzervatívok foglalják el az izolacionista álláspontot, a beavatkozástól való tartózkodást. Az olyan kijelentések pedig, hogy „két éve megjelent Soros-terv is az eredetileg Bush által megfogalmazott liberális-internacionalista rendszerre épít”, butaságoknak bizonyulnak annak ismeretében, hogy az amerikai jobboldal mennyire nem szereti Sorost – és hogy Soros mennyire nem szereti az amerikai jobboldalt. Soros a második Bush hatalomból való eltakarításáért bármit képes lett volna megtenni saját bevallása szerint. Amerika nem csak New York, San Francisco és Los Angeles, hanem a vidéki Amerika is, a vallásos Amerika is, Black Belt, Bible Belt. Azt hiszem, Amerika-képünk kissé egyoldalú.
A nemzetközi intézményeket nem Amerika találta ki, most épp azon megy a felháborodás, hogy Trumpék ekézik az olyan szervezeteket, mint az ENSZ. Persze, igen, Amerika megpróbálja a befolyását kiterjeszteni és gyakorolni nemzetközi intézmények által, azokon keresztül is. Mily meglepő. Így tesz azonban Kína, Oroszország, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország és mindenki más is. Igazából nekünk is ezt kellene tennünk, remélhetőleg tesszük is. Miért pont Amerika esetében oly megbocsáthatatlan bűn ez? Hazánk nem a második világháború után keletkezett, valamiféle hatalmi vákuum idején taláta magát ott a nagyhatalmak sakktábláján: hatalmi vákuum ekkor pont nem keletkezett, mi pedig ezen a sakktáblán cirka ezer éve rajta vagyunk. 1945 után a baj nem az volt, hogy térségünkben túl erős az amerikai befolyás – hanem hogy túl gyenge.
Végül teljesen érthetetlenek számomra az olyan megállapítások is, amelyek szerint „az Európai Unió belső struktúrája az amerikai elit érdekeit tükrözi”, és hogy épp az EU legitimálná Amerika hatalmát. Az Egyesült Államok egy szuverén ország, nemzetközi befolyása sokkal régebbi, mint az EU, és azt az EU inkább korlátozza, mintsem erősíti. De lehet, hogy csak a magamfajták megtévesztésére hangzott el a mondat, ami szerint nem tudni, kit is kell hívni Washingtonból, ha „Európával” akarnak beszélni. Amerika számára az elsődleges partnerek a háttérdiplomáciában a szuverén tagállamok, nem pedig a kevés területen cselekvésképes EU. Az elemzői fősodor pedig pont azon szokott elmélkedni, hogy az EU gyengítése az amerikai érdek. Hacsaknem orosz érdek, putyini aknamunka. Most akkor melyik?
Minden bajunk mögött Amerikát látni – meglehetősen erőltetett és leegyszerűsítő próbálkozás. Ha okosan bánunk, tárgyalunk, üzletelünk vele, Amerika inkább a segítségünkre lesz, mintsem ellenünkre. De ezt a zsigeri Amerika-ellenességet jó lenne már elfelejteni.