Vagy Amerika örökre elvesztette morális alapját az indiánok eltüntetésével és a rabszolgasággal? Ilyen alapon ugye kábé minden mai ország alól kihúzhatjuk a morális megalapozást. Kevés nép van, aminek a vezetése nem ártott valaha valamelyik szomszédnak. Anélkül, hogy le akarnám venni a terhes felelősséget egykori amerikaiakról, megjegyzendő az is, hogy a rabszolgákat valakinek el kellett adnia is, ezek pedig az afrikai törzsfőnökök voltak; és hogy az indiánok sem éltek épp valami paradicsomi idillben. Az indiánoknak egyébként nem a háborúk tettek keresztbe a leginkább, persze azok is, hanem az európaiak által bevitt betegségek, amelyekre nem volt felkészülve az immunrendszerük.
Apropó, afrikaiak és indiánok: az afrikai törzsfőnökök többnyire az éppen leigázott, megbüntetett szomszéd törzs foglyul ejtett fiait, lányait adták el rabszolgának, pánafrikai szolidaritásról tehát szó sem volt. Ugyanez igaz az indiánokra: akárcsak az afrikai törzsek, az indiánok sem alkottak egységes népet. Indiánokat mondani olyan, mint európaiakat. Számos törzs, törzsszövetség volt köztük, s ezek keresztbe-kasul szövetkeztek egymással és egymás ellen, európaiakkal és amerikai telepesekkel – a saját, törzsi érdekeikért. Alig volt egy-két nagyobb formátumú indián vezető, aki megpróbált összindián összefogást kovácsolni a sápadtarcúak ellen.
Mi, magyarok kis nép vagyunk. Fontos, hogy realisták legyünk és gyakorlati alapon együtt tudjunk működni a nagyhatalmakkal, ami leginkább a kereskedést jelenti. De az azért mégis csak abszurd, ha hirtelen kis népünk fiai elkezdik igazolni a nagyhatalmi érdekeket, mint morális jót. A moralizmus sosem jó, de a diplomáciaelmélet szerint a kis országok jó, ha diplomáciájukba beépítenek pár erős morális ügyet is, ha már nem, saját érdekeik miatt. Nem is beszélve arról, hogy meglehetősen ellentmondásos realista alapon megérteni akarni a nagyhatalmi érdekeket, legalábbis egy nagyhatalom érdekeit, mondván, ne moralizáljunk; majd ezután megvédeni morálisan az adott nagyhatalmat a gonosz módon rárontó másik nagyhatalomtól, amely másik nagyhatalmat morálisan elítélünk. Arról nem is beszélve, hogy látszólag egymással szembenálló nagyhatalmak seperc alatt képesek kiegyezni egymással, ha épp úgy tartja kedvük, magunkfajta kis országok kárára.