De lesz-e húsz ember?

2017. október 27. 22:21

Jobb megrokkanni, mint megrothadni.

2017. október 27. 22:21

Napi Maxima – Szalai Zoltán rovata

„Állítom, hogy a példa hiányzik ebből az országból, s húsz igazi férfi ma is megmentheti a magyarságot, akármit mondanak az anyakönyvek. De lesz-e húsz ember, aki nem mosolyog ezen a ’naív’ állításon, s lesz-e kettő, aki annak a férfiasságnak a próbáját kiállja. ’Rokkanjon más is’, mondta Ady. De ő is tudta, hogy annak, aki valaki, jobb megrokkanni, mint megrothadni. Nagy szenvedés és nagy boldogság jól megférnek. Sőt, azt hiszem, csak egymás mellet férnek meg.”

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Áttörés: megvan az ősz győztese, Magyar Péter selyemzsinórt kapott – itt az új Mesterterv

Áttörés: megvan az ősz győztese, Magyar Péter selyemzsinórt kapott – itt az új Mesterterv
Tovább a cikkhezchevron

Németh László: Pusztulás. In: uő: Regények tanulmányok. Budapest: Szépirodalmi, 1981, p. 784.

 

Németh László (1901-1975) magyar író, drámaíró, fogorvos, gimnáziumi tanár. A huszadik század legjelentősebb magyar irodalmi és szellemi vonulatának a „harmadik útnak” vezéralakja. Hogy mi a harmadik út? Azt 1943-ban még a Püski Sándor féle szárszói találkozón következőképpen válaszolta meg Erdei Ferenc kérdésére: „Tegyük fel, hogy van Új-Guineában egy párt, amely azt vallja, hogy Új-Guineának az angolokénak kell lenni. A másik szerint Új-Guinea csak a hollandok alatt lehet boldog. S most föláll valaki, s azt kérdezi: Nem lehetne Új-Guinea az itt lakó pápuáké? Hát ez a harmadik oldal.”

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
SilentBob
2017. október 28. 22:42
Óh, szállj pipám drága füstje, dohányom foszló ezüstje, s lengj a messzi puszta mélyén, hogy futhasson a lelkem véled életemnek tünt lepkeként tovaillanó reményén. Itt Barmón a Csikótanyán, tizenhét szilfa hajlatán sír az esők vőlegénye, én az állásszagu bojtár, ki puhatalpu kis pulinak Isten mégis a szemében. … Óh, szállj pipám árva füstje, dohányom bomló ezüstje s ringasd rövid ifjuságom, ami itt a Kerek-érben, kilenc varnyu szeme láttán ugy foszlik szét, mint az álom…
Válasz erre
0
0
Pinter68
2017. október 28. 14:42
Csak várj, aztán figyeld meg, hogy működik majd ez a "csoda" az EU-s pénzpumpa nélkül! Meg amikor az évekig kiéheztetett ágazatok igazán elkezdik követelni a normális béreket. :DD
Válasz erre
0
2
catalina9
2017. október 28. 12:57
húsz igazi férfi ma is megmentheti a magyarságot, akármit mondanak az anyakönyvek." Hát olyan húsz volt többször is, akik tönkrevágták az országot: -Kun Béla és bandája, Korvin Ottó, Szamuely, Károlyi stb. -Rákosi és bandája, Gerő Ernő, Farkas Mihály, Rajk stb. -Gyurcsány és bandája, Göncz, Kinga, Magyar Bálint stb.
Válasz erre
5
2
ThunderDan
2017. október 28. 11:14
"saját maga felmagasztalásán kívül semmi gondolata nincsen" no comment
Válasz erre
5
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!