Mégsem kiáltották ki Katalónia függetlenségét

2017. október 10. 20:01

Carles Puigdemont katalán elnök kedd esti beszédében a várakozásokkal ellentétben mégsem kiáltotta ki Katalónia függetlenségét. „Nem értünk egyet mindenben, de követnünk kell a demokrácia békés útját. Csak a párbeszéd visz előre.” – fogalmazott az elnök a barcelonai parlamentben.

2017. október 10. 20:01

Carles Puigdemont katalán elnök a felfokozott nemzetközi érdeklődés övezte beszédében a katalán várakozásokkal ellentétben nem mondta ki Katalónia elszakadását. Az elnök óvatosan fogalmazott, beszédében a spanyol többségi nemzethez is szólt: „Azért vagyok itt, hogy elmagyarázzam a népszavazás következményeit. Történelmi pillanatban vagyunk, ami nemcsak az országunkról szól. (...) Nem fogok fenyegetőzni. Ez egy nagyon komoly pillanat. Nem kell, hogy mi is szítsuk az erőszakot. Azokhoz is szólok, akik részt vettek a népszavazáson, és azokhoz is, akik a függetlenség ellen tüntettek.”

Hozzátette: „Nem értünk egyet mindenben, de követnünk kell a demokrácia békés útját. Csak a párbeszéd visz előre.”

A beszéd csúszással kezdődött, ennek oka a katalán parlament házbizottságának rendkívüli ülése volt, amelyen a parlamenti ülés felfüggesztését kérte két ellenzéki párt a liberális középutas Ciudadanos (Állampolgárok), és a Spanyolországban kormányzó konzervatív Néppárt (PP).

Odakint, a parkhoz vezető sétányon, az ülést megkezdése előtt már órákkal elkezdett gyülekezni a tömeg, akik óriási kivetítőkön követhetik figyelemmel a benti eseményeket. Többségében a függetlenséget támogatva vonultak utcára, de egy, a spanyol egységet támogató kisebb mozgalom szintén demonstrációt hirdetett ugyanoda.

A spanyol kormány korábban azt közölte: ha a katalán elnök kinyilvánítja a függetlenséget, azt azonnali válaszlépések követik. Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök szerda délután a madridi parlamentben mond beszédet, amelyben a várakozások szerint reagál a katalán elnök nyilatkozatára.

Katalóniában október 1-jén tartottak függetlenségi népszavazást annak dacára, hogy azt a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette. A referendum a spanyol hatóságok és a szavazók közötti összecsapásba torkollt. A hivatalos végeredmény szerint 2,28 millió ember, a választásra jogosultak 43 százaléka vett részt a népszavazáson, és 90,18 százalékuk támogatta az elszakadást Spanyolországtól.

(MTI)

Összesen 94 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kombinátor
2017. október 12. 09:45
a katalán elnök teljes joggal pályázik a "xxi. század legnagyobb barma" címre...
Csigorin
2017. október 11. 07:06
Gyava szar. Ha valamit csinalsz azt vagy csinald is vegig, vagy el se kezdd.
cutcopy
2017. október 11. 06:20
"aláírták kedd este Katalónia függetlenségi nyilatkozatát, de az elnök egyelőre felfüggesztette a nyilatkozat végrehajtását" Adott is ajándékot meg nem is..
Akitlosz
2017. október 11. 03:56
Ahol tilos népszavazni az nem demokrácia.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!