Ez nem „cserbenhagyásos evangelizáció” – interjú a Ferenc pápa nevét viselő kávézó alapítóival
„Isten sosem fárad bele a megbocsátásba” – ha csak annyit ér el a Café Francesco, hogy ez a falára írt üzenet bevésődik a szívekbe, már megérte.
„Egy meleg is lehet autonómiapárti, hazafias, nagy magyar vagy nagy székely” – mondja egy erdélyi meleg a Mandinernek. Szerinte a jobboldal sokszor elriasztja magától az egyébként hasonló értékrendet valló melegeket. Kolozsvári portrécikkünk erdélyiségről, kereszténységről, magyarságról – és melegségről.
Leültem csevegni egy erdélyi magyar meleggel. Mivel a beszélgetőtársam régi ismerősöm, mondhatni barátom, minden zavar nélkül tehettem fel neki bármilyen kérdést, amolyan kedélyes beszélgetésként zajlott az interjú. A rá jellemző vicces stílusban mesélt az életéről, az erdélyi meleg mindennapokról. Beszélgetés közben ő sörözik, én heteróként szörpöt iszok. Hogy milyen ember ő? Tisztességes, keresztény, magyar, transzilvanista – és teljesen mellékesen meleg.
*
Miért anonim ez az interjú?
Főleg a párom miatt védem a személyazonosságunkat, még nem döntöttük el, hogy a nyilvánosság elé lépünk-e. Nem feltétlenül tenne jót ez jelenleg. Ami az elfogadást segíti, azok a történetek, névvel vagy név nélkül: az emberek megtudják, hogy hús-vér embertársaikkal van dolguk. Idézve egy idős rabbit: ha valaki megpiszkálja a családfáját, megtalálja a családjában a maga zsidaját. Én ezt úgy fordítanám le a saját helyzetünkre, hogy
Szerintem a történet a lényeg, de név és cím a szerkesztőségben, ha valaki esetleg utána szeretne járni. Az átlagember esetében a nyilvános coming out nem is adekvát: ha valaki kíváncsi rá, elmondom, ha megkérdezi. Persze egy híresebb ember, egy közszereplő coming outjának van olyan hozadéka, hogy sok küszködőnek segíthet önmaga elfogadásában. Ha valakit gondolkodásra késztet, akkor legyen, én az érintetteknek elmondom.
Hogyan tudatosult benned, hogy meleg vagy?
Már kiskamasz koromban, nagyjából tizennégy évesen rájöttem, hogy másképpen működök, mint a társaim nagy része. Időbe telik, amíg valaki ezt a tükörbe nézve is ki meri mondani, nekem ez elég későn következett be. A családi háttér is közrejátszott a késői tudatosulásban. Konzervatív családi háttérrel rendelkezem, semmilyen kapcsolódó téma nem jött fel otthon, könyvekhez nem jutottam hozzá a témában, interneten akkoriban nem volt annyi információ fenn, mint manapság. De szégyelltem is keresni, túl nagy volt a lebukás veszélye. Ha véletlenül felfedeztél hasonló sorstársakat, akkor, meg tudtad beszélni valakivel, de ez is véletlenszerűen alakult ki. A kortársaim, elég sokan, menekülni próbáltak ebből a helyzetből. Belemenekültek egy heteró kapcsolatba, nekem is az első egy ilyen kapcsolat volt. Ez természetesen kudarccal végződött, elég rossz élmény volt, de legalább véglegesen tudatosult bennem, hogy ez nem fog menni, csak rabolom a másik idejét.
Húszéves korodig nem néztél ezzel szembe?
Már korábban tudatosítottam magamban, hogy van egy ilyen hajlamom; de azt gondoltam, hogy ez egy múló dolog, ezen lehet javítani, lány kell hozzá és megoldódik. De amikor lány partner került mellém, akkor kiderült, hogy ez mégsem egy múló dolog. A probléma, az maradt. Huszonnégy éves voltam, amikor véglegesen elfogadtam a helyzetet. A korábbi generációk odáig jutottak a probléma megkerülésben, hogy megnősültek, gyereket vállaltak, néhány év után elváltak. Irigylem a mostani fiatalokat: már teljesen tisztában vannak a dolgokkal, tisztában vannak magukkal, nem keresnek kiutat. Amikor véglegesen sikerült elfogadnom azt, ami vagyok, akkor azonnal coming outoltam a családomnak. Úgy éreztem, hogy a legközelebbi hozzátartozóimnak tudniuk kell. Egy rendhagyó módját választottam a vallomásnak: e-mailban megírtam mindenkinek, mi a helyzet velem. Számomra meglepő módon reagálták le, szép válaszokat kaptam, mindenki a jellemének megfelelő választ írt. Ez a vallomás szélesebb ismeretségi körre is kiterjedt, részben akaratomon kívül, de nem bántam meg, ez egyben egy barátszűrő is volt. Nem szándékos volt ugyan, de körbement a hír. Tágabb környezetemben vegyes volt a reakció, de alapjában jól csengett le. A legjobb barátaim jól vizsgáztak.
Neked mennyi idő telik el, amíg egy új ismerősödnek elmondod?
Nem tudom. Azon is múlik, hogy ha úgy érzem, ez egy hosszú kapcsolat, barátság lesz, előfordulunk egymás életében, akkor el szoktam mondani viszonylag hamar. Ezt a bevallás dolgot alapvetően két állomásra lehet bontani. Az első az, amikor magadnak be mered vallani, felvállalod, tudatosul benned, ez egy nagy stabilitást tud adni. A másik lépcső, amikor elmondod azoknak, akik szerinted fontosak az életben, és fontos, hogy tudják. Praktikus oldala is van ennek a vallomásnak. Például abbamarad a folyamatos kérdezősködés az ügyben, hogy mikor nősülsz meg végre.
Ez persze nem azt jelenti, hogy kiállsz a színpadra, hogy minél tágabb környezet megismerje a te szenvedéstörténeted. Mindenki maga dönti el, hogy mikor és kinek vallja be a másságát. Vannak szomorú történetek, megtagadják a családban az illetőt. Jellemzőbb azonban az a szülői viszonyulás, ami úgy szól: köszönöm, hogy elmondtad, de soha többet nem beszélünk a témáról. Ezt a példát pont egy székelyföldi esetből merítem, de ez tekinthető általánosnak. Soha életükben nem hallottak erről a szülők korábban. Konkrét ismereteik nem voltak a homoszexualitással kapcsolatban, hogy betegség vagy választás kérdése lenne, fogalmuk sem volt. Pedig, ha választás kérdése lenne ez az egész, akkor vajmi kevés meleg lenne a Földön.
Ha választani lehetne, akkor kevés meleg lenne? Ezt hogy érted?
Ahogy említettem, a melegek 90 százaléka szenvedéstörténetként éli meg a másságát. Ha lenne mód a heterósodásra, akkor el sem jutna a kibontakozásig. Ha lenne egy ilyen gomb az emberen, már mindenki megnyomta volna az első arculcsapásnál, és akkor most boldog heteró lenne.
Te is megnyomnád ezt a heterósitó gombot?
Megnyomtam volna, a család érdekében most is megnyomnám. Azonban úgy érzem, hogy akkor tudok energiákat felszabadítani magamban, amelyek segítségével valami hasznos munkát tudok végezni az életben, hogyha nem azon agyalok egész nap, hogy milyen jó lenne, ha lenne egy gomb, ha meg lehetne változni. Ezzel telt körül belül a tinédzser koromtól számított tíz év, hogy nem tudtam elfogadni. De ha elfogadod, hogy ez van, hogy a melegségedet hordod magadon, mint a bőrödet, akkor tudsz egészséges életet élni. Ha gombokon gondolkodsz, akkor nem lesz normális életed. Az őrlődő fázisban szerintem mindenki megnyomta volna azt a bizonyos gombot.
Milyen a társadalom viszonyulása ehhez a témához Erdélyben?
Ambivalens.
Nem elég, hogy magyarként kisebbségi vagyok, de kisebbségnek érzem magamat a kisebbség többsége között is. Számomra érthetetlen, amikor erdélyi magyarok vehemensen harcolnak a bejegyzett élettársi kapcsolat ellen, a Koalíció a családért nevű förmedvényt támogatva. Ezt egy ortodox imázsépítési kampány részeként művelik, ez nem egy őszinte kezdeményezés, csupán az ortodox egyház megkopott tekintélyét hivatott helyrehozni. Rosszul esik látni, hogy ilyenkor konszenzus van a két világ között: sajnos a mi egyházaink egy része is támogatta ezt a kezdeményezést. Akkor a magyar egyházak egy jó lehetőséget szalasztottak el arra, hogy hallgassanak. Ez az egész akció és annak az utóhatásai rávilágítottak, hogy mekkora a tudatlanság a témában.
És a kisebbségi magyarok hozzáállása?
Alapvetően a kisebbségi magyaroktól hangzik igen furcsán az elutasítás. Mert persze azt mondják, ne merjem összehasonlítani a nemzeti törekvéseket az LMBTQ-törekvésekkel, pedig ha leegyszerűsítem a két témát, akkor egy kisebbség követel magának ugyanolyan jogokat, amik a többséget megilletik, pont úgy, mint a magyarok esetében Erdélyben. Elég sok meleget ismerek, aki ugyanúgy elmegy ordibálni a katolikus iskoláért. Azt hiszem, akkor joggal elvárhatja ő is, hogy annyit elismerjenek, ha a párjával együtt él, akkor az örökölhessen tőle, ismerjék el jogaikat az együttélésben. A családvédőket nem értem, hogyan jutottak arra a megállapításra, hogy pont az az 5 százalék meleg veszélyezteti a családot. Semmilyen törvény hatására nem fognak ezek rohanni megnősülni, gyereket csinálni és szaporítani a nemzetet. Csak egyszerűen rosszabb lesz nekik, de ha ezek az ember rosszabbul érzik magukat, akkor miért jobb a többségnek? Általánosságban azonban kijelenthető, hogy az erdélyi társadalom azért elég nyitott, sokan külföldön is éltek, de szélesedhetett itthon is a látóköre. Sokan értik: attól, hogy valakinek van valami joga, az az enyémet nem csorbítja, sokan eljutottak oda, hogy az embert látják ebben a dologban.
Neked fontos, hogy a partnered magyar legyen?
Nem feltétlenül. Ha nem lenne magyar, akkor megtanulnám azt a nyelvet jobban, amit ő beszél, és a kapcsolat valószínűleg jót tenne az én idegennyelv-tudásomnak éppúgy, mint az ő magyar nyelvtudásának. Minimum elvárás lenne, hogy elsajátítsa ő is az én anyanyelvemet.
Nehéz Erdélyben melegként ismerkedni?
Jelenleg nem nehéz. Nem tudom, régebben mi volt a helyet, de most nem nehéz. Régebben inkább véletlenszerű egymásba botlások voltak. Napjainkban az internet lehetővé teszi, hogy a világ bármely részén ismerkedni lehet. Én a partneremmel szintén véletlenül ismerkedtem meg, szóbeszéd alapján hallottam, hogy ő is meleg talán, találkoztunk és kész.
Odamentél hozzá, hogy: bocsánat, úgy tudom, te is meleg vagy?
Nem, ilyenkor jön be a hatodik érzék, ami jelzi, hogy van értelme próbálkozni. Persze a tévedési ráta itt is létezik.
A barátaid inkább melegek vagy heterók?
Létezik egy erdélyi meleg Facebook-csoport, aminek van nagyjából 250 tagja, akik kisebb-nagyobb rendszerességgel szoktak találkozókat tartani. Abból alakult ki a szűkebb baráti kör is. Talán több meleg barátunk van, mint heteró, de ennek még sosem számoltam pontosan utána. Néha elvetődünk a meleg klubba, ez egy spéci találkahely. Ha bulit rendezünk, akkor gyakori, hogy a meghívottak fele meleg, a másik fele heteró, de nem jelent ez gondot. Régebb volt egy összeszokott magyar társaság, az életkor is nagyjából passzolt, és elég gyakran előfordultunk a meleg klubban. Akkor úgy éreztem, felülreprezentáltak a magyarok, 10-15 ember azon a kis helyen rengetegnek tűnik. A román meleg társadalom teljesen elfogadó a magyarokkal kapcsolatban, úgy általában is, mint nemzetiséggel szemben. Vad nacionalista román meleggel még nem találkoztam.
De a román melegek kifejezetten nyitottak. Mindenki előveszi azt a néhány szavas magyar tudását. A kolozsvári meleg szórakozóhelynek a tulaja ugyan román, de nagy támogatója a magyaroknak. A Kolozsvári Magyar Napok alkalmával mindig magyar tematikájú estét szervez az esemény tiszteletére. Az elején valaki magyar állította össze neki a zenei repertoárt, és akkor egy Lovasi Andrástól a Quimby-n át Bagossy Brothers-ig szóltak a számok, amik egy kicsit kevéssé voltak bulizhatóak, de alapvetően jó hangulat uralkodott. Idén a „szép város Kolozsvár” technósított változata hangzott fel többször. Ettől egy kicsit lagzis hangulat keletkezett, de gesztusként mindenképpen értékelendő. Nagyon sokan eljöttek, sikere volt a kezdeményezésnek. A románok is ugrabugráltak: a számokat nem értik, de minden gond nélkül buliztak rá.
Mi a véleményed a melegházasságról?
Szerintem nagyon el van szúrva a kommunikáció, legalábbis Erdélyben az LMBTQ-emberek legnagyobb része nem házasságra gondol, hanem bejegyzett élettársi kapcsolatra. Egyszerűen szeretnénk, ha járnának azok a jogok, amik megilletik a heteró párokat, mint a kórházban látogathatóság, az öröklés. Én első lépésnek megelégednék a bejegyzett élettársi kapcsolatnak: a semleges állam kötelessége, hogy törvényes keretek közé terelje az együttélésünket.
És a Pride?
Az idei kolozsvárira nem jutottam ki, mert nem voltam itthon, de ha itthon lettem volna, akkor kimentem volna. Állítólag nagyon jó hangulatú volt, hozzám közel álló a stílusa. Budapestről nyugatabbra a legfőbb érv az ellene, hogy tangában vonaglanak ezeken a felvonulásokon a férfiak. Én ezt nem csinálnám. De annak idején, emlékszem, hogy volt a Budapest Parádé, akkor ugyanilyen szerkóban a lányok vonaglottak a teherautókon, táncoltak egy szál semmiben, akkor nem volt problémája vele az embereknek. 2004-ben a Delahoya fesztiválon, Kolozsváron mentek ki a Hója erdőbe bulizni, elég lengén voltak öltözve, akkor sem zavart senkit az egész. Azt gondolom, álszent a melegek vonulásához való viszonyulás: ha a Pride zavar valakit, akkor arra a pár órára kerülje el azt a környéket. Meg kell jegyezni, hogy nem csak felvonulás van: konferencia, filmek, problémamegismerések, mert e köré szerveződik valójában, kicsit ismeretterjesztés is. Persze mindenütt a vonulást emelik ki. Maga a szó is hülyeség, hogy pride, mert ez nem büszkeség menete. Mert arra senki nem büszke, hogy barna a haja, legfeljebb örül neki. Legalábbis itt Kelet-Európában ez egy jogkövetelő felvonulás, maga az elnevezés nem a legjobb. A kolozsvári azért lehetett mértéktartóbb, mert nem akart támadási felületet nyújtani. Én nem vonulnék tangában, ahhoz többet kellene edzenem, de én elfogadom azt is, hogy valakinek van erre igénye. A férfi és a női meztelenkedés között nincs különbség, csak a társadalmi többség ítéli meg másképpen. Ez is egy önkifejezési forma: van, aki fest, van, aki költ, és van, aki levetkőzik.
Gyerek?
Hiányozni fog a gyerek. Nem tudnék ebben igazságos döntést hozni. Én szeretném, mert jó volna, jó lenne sok-sok gyereket nevelni. Megváltoztatná az életemet, ami lehet, nem is ártana.
Mint minden szülő, én is szeretném megvédeni a gyermekemet minden atrocitástól, sérüléstől. Nem tudom felméri a hatását, a jelenlegi társadalomi szituációban hogyan csapódna le, ha egy gyereket két apuka nevelne. Pedig nagyon szeretnék gyereket. Elmegy iskolába, szülői értekezlet, stb., túl sok mellébeszélés lenne, túl sok kínos és nehéz helyzet. Nem úgy látom, hogy megérett erre az idő itt. Még nem találkoztam olyannal, akit szivárványcsaládban nőtt fel. De én azt hiszem, hogy a légkör ebben a házban egy gyerek számára jó lenne.
Mit szeretnél jobban? Örökbe fogadni vagy saját anyagból dolgozni?
Az örökbefogadást tartom a jobb megoldásnak, úgyis annyi elhagyott gyerek van. Akik ilyen olyan otthonokban nevelkednek, azoknak az élet sínylődés. Az emberben benne van az ösztön, hogy továbbadja saját magát, de itt megint felvetődik a kérdés, hogy mennyire jó ez a dolog nekem és mennyire jó a végeredménynek? Én főleg magamra és az erdélyi helyzetre gondoltam: csak egyéni helyzetekben lehet ezt a dolgot megítélni. Úgy általánosan nem tudnám eldönteni, hogy helyes lenne-e a gyermekvállalás engedélyezése, szerintem ez mindig helyzetfüggő. Van, aki alkalmas arra, hogy gyereket neveljen, és van, aki nem. Nem erőszakolnám meg a természetet sem a béranya dologgal, én társadalmi okokból is az örökbefogadást támogatom. Ismerek olyan heteró családot, ahol hat örökbefogadott gyereket nevelnek, azzal az ember talán valami pluszt is hozzáadott. De így előre nem tudom lemérni, hogy milyen hatással lenne a gyerekre, ha egy meleg pár nevelné. Hogy én jól érzem magam, hogy van gyerekem, az egy dolog; de hogy ő miként élné meg azt nem tudom. Szívesen találkoznék olyan emberrel, aki ilyen családban nevelkedett fel.
A kereszténységnek van egy alapállása a meleg kérdésben. A homoszexualitás bűn?
Ezen én is sokat gondolkoztam. Általában a szexuális kilengések kísértést jelentenek heteróknak és melegeknek egyaránt. Szerintem azzal kapcsolódik össze a bűn, hogy a másikat kihasználod, becsapod vagy akár tárgyként kezeled, mint ahogy a prostitúció esetében történik. Én azt tartom mérvadónak, hogy Jézus azt mondta: mindent, amit tesztek, abban a szeretet legyen. Mihelyst valami olyat teszek, ami nem szeretetből van, hanem éppen a hódítási vágyam, hogy becsapom, meglopom a bizalmát, kihasználom a másikat, az már a bűn kategóriába tartozik. Ez azonban az melegekre és heterókra éppen úgy érvényes.
Gyakran eszembe jut, hogy akik legtöbbször azok vádolják a melegeket, akik boldog házasságban élnek, tudják milyen jó az, hogy van párod, hogy otthon várnak, hogy testi-lelki jólétben élsz. Pontosan ezeket az örömöket tagadná meg a másiktól. Nem tartom őszintének azt a hozzáállást sem, amikor erkölcstelenséget emlegetnek, miközben ők maguk sem, de a társadalom java része sem tartja magát például a házasság előtti szex tilalmához.
Isten szereti a melegeket?
Nagyon szereti. Elég furcsa az, amikor a lelkész próbál meggyőzni, hogy Isten téged nem szeret. Ilyenkor mindig azt gondolom, hogy „add vissza a diplomád, ember, menj el kapálni, ilyet egy lelkész nem mondhat a Szentírás ismeretében”. Van egy hivatalos tanítás a nyugati protestáns egyházi világban, ami szerint: „elfogadunk, ilyen vagy, ez az identitásod, ez te vagy, rendben van, ez a te kereszted. Hordozzad, azonban ne legyen szexuális életed!” Van, aki ezt vállalja is. Úgy tekintenek a homoszexuálisokra, mint akinek fél szeme van vagy deréktól lefele lebénult. Neked ez jutott, ezzel élj együtt. Szerintem ez fals viszonyulás: nem arról van szó, hogy egy fogyatékossággal élsz, amitől nem tudsz kiteljesedni. Pont olyan bensőséges kapcsolatra és életközösségre vágysz, mint a heterók, az érzések egy az egyben ugyanazok, mint a heteró párok között, ezt megtagadni valakitől nem fair. Ezt a lemondást legfeljebb önkéntesen lehet vállalni, de nem lehet előírni. A cölibátust vállalók esetében is milyen nehéz megállni a nemi élettől való önmegtartóztatást. Ezt több tízezer embertől elvárni hülyeség. Sokkal jobb, ha párban élő emberek az energiáikat a munkájukra tudják irányítani, minthogy azon évődjenek, hogy nehogy kiderüljön, nehogy valamit elkövessek.
Te egy elég konzervatív keresztény kolozsvári családból származol. Te magadat transzilvanista magyarként határozod meg. Hogyan egyezteted ezt össze a melegséggel? Egyáltalán probléma ez?
Muszáj, össze kell, hogy egyeztessem. Ez olyan, mint Kohn és Grün esete. „Kohn azt mondja: te Grün, én büszke vagyok arra, hogy zsidó vagyok. Grün értetlenkedésére Kohn azt válaszolja: ha nem lennék büszke, akkor is zsidó lennék, jobban megéri büszkének lenni.” Ha nem egyeztetem össze, akkor is meleg vagyok, akkor inkább összeegyeztetem. Nem mondanám, hogy ez a legmeghatározóbb az életemben, hogy meleg vagyok, nem ez jut önmagamról minden pillanatban az eszembe. Lehet, valakinek ez jut eszébe rólam, valahányszor összetalálkozik velem az életben, de az ember ennél sokkal több. Milyen fura lenne, ha valakiről mindig az jutna eszembe, hogy balkezes, mint a legfőbb jellemzője. Befolyásolja az életet nagymértékben, de nem ez a legmeghatározóbb. Az ember nem ezen agyal egész nap,
Elfoglalja magát a munkájával, a hobbijával, a családjával: időnként eszébe jut a párja, a párkapcsolati élete, de ennyi. Ami talán előny, hogy érzékenyebb lesz az ember mások nézőpontjára, más véleményekre, más világlátásra. Egy meleg is lehet autonómiapárti, hazafias, nagy magyar vagy nagy székely. Nyilván a melegekről folytatott diskurzus sok esetben elriasztja a jobboldaltól az egyébként hasonló értékrendet valló melegeket.
Mint vallásos embert, hogyan érint a keresztény egyházak vélekedése a melegeket illetően?
A katolikusét nem ismerem igazából, Jakubinyi érsek úr egyet ádámbélázott ezelőtt két évvel, ebből meg is született egy jópofa blog, az ÁdámBéla blog. Szellemes írásai voltak ÁdámBélának, megszületésében segédkezett az érsek úr. Ez az eset is bebizonyítja, hogy nem értik a problémát igazán mélyen, vagy szőnyeg alá söpörnék. A református egyház kiadott egy bioetikai állásfoglalást, de az is eléggé homályosan fogalmaz. Annyi előrelépés történt, hogy az az állásfoglalás elismeri, ez valakinek a benne levő, megváltoztathatatlan része, és a ”mély emberi drámájukat megértik”, mondják az iratban. De egyben kijelentik, hogy az ilyen emberek kapcsolatát elítélik, és nem vállalhatnak semmilyen egyházi szolgálatot, tehát még a templomharangnak a zsinórját sem méltóak rángatni. Bár elismerik, hogy önhibáján kívül lett valaki meleg, de ennek ellenére még a templom felsöprésétől is eltiltják az „ilyeneket”.
Egyáltalán nem látom a „mély emberi drámájukat megértjük” mondatnak a végeredményét. Sőt. El tudnék képzelni egy egyházi berkeken belüli vitaestet, meghívnak néhány meleget, és azok elmesélhetnék mindezt. Mit érzel, mit gondolsz, vitassuk meg. Egyedül az unitárius egyház az, amelyik ebből kilépett, és azt mondja, ha már valaki ilyen, és a végeredmény az, hogy nem változtathatóak meg, akkor így kell őket elfogadni. Senki nem várja, hogy az egyház összeadja a meleg párokat. Ezt az egyház eldönti, hogy belefér vagy nem, viszont a kérdésről lehetne beszélni.
Meddig lehetne eljutni?
Legalább olyan szintre el kellene jutni, hogy családi tragédiák ne történjenek meg. Amikor egy pap vagy egy lelkész a melegek ellen prédikál, és azt hallgatja egy 16 éves fiatal, aki amúgy is küszködik, annak beláthatatlan következményei lehetnek. Tíz perc múlva beleveti magát a folyóba, ki vállalja ennek az ódiumát? Sok családi tragédia van ebből kifolyólag, amit az egyháznak nem kellene erősítenie. Sőt, gyógyítania kell a sebeket, mert azért is van.