Csányi Sándor: Storck körül elfogyott a levegő

2017. október 18. 08:12

„Elveszett a sikerek előfeltételének tekinthető hit, ezért nincs értelme a folytatásnak. Ezt az érvelést ma az elnökség is elfogadta” – jelentette ki a szövetség honlapján Csányi Sándor, az MLSZ elnöke.

2017. október 18. 08:12

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke szerint az andorrai vereség után kapott második esélyt nem tudta kihasználni a kedden menesztett Bernd Storck szövetségi kapitány, mert menet közben elfogyott körülette a levegő.

„Elveszett a sikerek előfeltételének tekinthető hit, ezért nincs értelme a folytatásnak. Ezt az érvelést ma az elnökség is elfogadta” – jelentette ki a szövetség honlapján a sportvezető. Hozzátette, hogy továbbra is nagyra tartja a Bernd Storck szakmai teljesítményét, az általa irányított – korosztályos és felnőtt – válogatottak kiemelkedő eredményeit. 

Csányi úgy fogalmazott, az utóbbi időszak eredményei ismeretében egyetért német szakember távozásával, de az szerinte tény, hogy „az elmúlt évtizedek legsikeresebb szakvezetője volt”. Kiemelte: az ő irányításával vb-nyolcaddöntős volt az U20-as válogatott, Eb-n szerepelt az U17-es és a felnőtt válogatott, utóbbi a világranglistán 18. helyig jutott a vezetésével, és „ezek a sikerek nem vitathatóak el sem tőle, sem a csapatoktól”.

„A tárgyalások már a napokban elkezdődnek, és hamarosan eredmény is várható. Ha nem tudunk október 25-éig a szempontjainknak megfelelő szövetségi kapitányt kinevezni, akkor megbízott kapitányra lesz szükségünk, amire már korábban is volt példa, Egervári Sándor lemondása után” – mondta Csányi.

Az elnök azt is kifejtette, hogy a szakvezetővel együtt távozik segítője, a szintén német Andy Möller is. Megjegyezte, a többi szövetségi edző esetében „ezután is a munka minősége lesz a döntő” számukra. „Egyébként jelenleg 23 főállású munkatárs dolgozik a férfi szakágban, ebből mindössze négy német. Az ő sorsukról az új vezetéssel közösen döntünk majd” – jelentette ki az MLSZ-elnök. Azt is elárulta, hogy Storck szerződése felbontásának nincs külön költsége, csak a hónap végéig megillető díjazását kell kifizetni.

(MTI)

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
még fokozza
2017. október 18. 20:01
Hogy megöregedett ez a Csányi mióta az MLSZ-t vezeti.
2017. október 18. 11:38
Legalább a nemzet uzsorása is egy levegőn van Storckkal? -:)
marós
2017. október 18. 11:15
A természetes kiválasztódás az egyik fontos eleme a megújhódásnak. Napi felnőttek által írányitott másfél órás edzés nem sokat ér.
Senior
2017. október 18. 11:02
Hoznak majd helyette egy digó, vagy luzitán csodatevőt, olyan még nem volt. Ez a Csányi sz OTP irányítása, saját milliárdos vagyona kezelése mellett átlátja a magyar labdarúgás összes problémáját is? Ne má!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!