Az Osztrák Néppárt győzött a parlamenti választásokon

2017. október 15. 17:44

A konzervatív Osztrák Néppárt megnyerte az előrehozott osztrák parlamenti választásokat. Az előrejelzések szerint Ausztria új vezetője a 31 esztendős Sebastian Kurz lesz.

2017. október 15. 17:44

A konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) a szavazatok 30,2 százalékával győzött az előrehozott osztrák parlamenti választásokon vasárnap az ORF televízió és a SORA közvélemény-kutató intézet hivatalos előrejelzése szerint. Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és a Szociáldemokrata Párt (SPÖ) között szoros a verseny a második helyért.

A  legfrissebb részeredmény szerint az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) végzett a második helyen a szavazatok 27 százalékának megszerzésével, megelőzve az Osztrák Szabadságpártot (FPÖ), amely 25,9 százalékot szerzett. Az első előrejelzések még fordított eredményt mutattak. A friss részeredmény a szavazatok 75,9 százalékának megszámlálásával alakult ki. A választást eszerint is az Osztrák Néppárt (ÖVP) nyerte meg, 31,7 százalékkal. Szintén új fejlemény, hogy a jelek szerint a Zöldek mégsem jutottak be a parlamentbe, mert nem érték el az ehhez szükséges 4 százalékos küszöböt.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Zelenszkij újabb bosszút tervelt ki Magyarország ellen – ez mindenkinek fájhat

Zelenszkij újabb bosszút tervelt ki Magyarország ellen – ez mindenkinek fájhat
Tovább a cikkhezchevron

Az előrejelzések azt valószínűsítik, hogy az ország új vezetője, a néppárt elnöke, az eddigi külügyminiszter, a 31 esztendős Sebastian Kurz lesz, és Ausztriát az eddigi nagykoalíció helyett új kormányzati szövetség irányítja majd. A jelenlegi, 2013 szeptembere óta kormányzó, az SPÖ-ből és az ÖVP-ból álló nagykoalíció mindenekelőtt a menekültpolitikában fennálló nézeteltérések miatt bomlott fel, és ezt követően írták ki az előrehozott választásokat. A előzetes, nem hivatalos végeredmény késő estére várható.

Frissítés:

Az ÖVP a szavazatok 31,6 százalékát begyűjtve megnyerte a parlamenti választást, de ahhoz, hogy egy általa vezetett kormánynak meglegyen a parlamenti többsége, koalíciós partnereket kell keresnie. Rajta kívül még a szociáldemokrata párt (SPÖ) (26,9 százalék), a radikális jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) (26 százalék), a liberális NEOS (5,1 százalék) és a zöld színezetű Pilz Listája (4,3 százalék) került a törvényhozásba.

Sebastian Kurz, a vasárnapi ausztriai előrehozott választáson győztes Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke a voksolás után nyilatkozva nem kötelezte el magát egyetlen koalíciós lehetőség mellett sem.

Bár az elemzők leginkább egy néppárti-szabadságpárti koalícióra számítanak, a várhatóan kormányalakítási megbízáshoz jutó Kurz azt mondta, hogy számos lehetőséget lát, és egyelőre ezek egyikét sem zárja ki. Hozzátette, hogy stabil kormányt szeretne.

(MTI)

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Újabb kifogást talált Magyar Péter: rájuk fogná a Tisza Párt vereségét

Újabb kifogást talált Magyar Péter: rájuk fogná a Tisza Párt vereségét
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 322 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zsiráf
2017. október 16. 07:06
https://wahl17.bmi.gv.at/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201710
Válasz erre
1
0
Kala pál
2017. október 16. 06:48
Sorra buknak a migráns pátyolgatók, Magyarországot lejáratni próbálók. (Lunacek, Kern)
Válasz erre
3
1
2017. október 15. 23:51
Bravo, Herr Kurz!
Válasz erre
1
1
Strassnoff Ignác
2017. október 15. 23:29
Sok szakember... Mind osztrák szakértő... Semmi extra nem történt. Ausztriában nincs kimondottan bevándorlást-támogató párt. Már a nagyok között. A választásokig nagyjából lazán kezelték a kérdést. Felfogva, hogy a menekültek zöme nem hozzájuk igyekszik. Igyekeztek humánusan, gyorsan segíteni az átvonulásukat, a kisebb náluk maradni akaró résznek meg igyekeztek segíteni a megtelepedésben. Utóbbi tudomásom szerint a menekültválság kezdete óta nagyjából 40000 fő. Kérdés persze, hogy ebből mennyi áll tovább rövid időn belül. Aki maradni akar, azt az osztrák munkaerőpiac pikk-pakk felszívja. A bevándorlás valamilyen módjára Ausztriának égető szüksége van, akárcsak az összes nyugati államnak. Ezt minden párt belátja, csak a választásokon igyekeznek populista szlogenekkel népszerűséget nyerni. Én a magam részéről általában a szocdemeket támogatom, de az előző kancellárjuktól a bőröm viszketett, olyan ellenszenves faszi volt. Kern sokkal rokonszenvesebb. Kurz emberként roppant ellenszenves, de tény, hogy politikailag valóban komoly elme, suttyó kora ellenére. Attól nem vagyok seggre esve, hogy ő lesz a kancellár, de a pártja képviseli manapság a legnormálisabb irányvonalat. Tehát szocdem rokonszenvem ellenére is elégedett vagyok az eredménnyel. Ausztriában amúgy ez ilyen. Választások zajlanak, politikai ellenfelek közt, Nem háború, ellenségek közt. Ez a különbség Európa és a Balkán közt...
Válasz erre
2
9
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!