„Miután a fent nevezett vírusok fokozott kockázatot csak a május–októberi időszakban jelenthetnek, a véradást megelőző kivizsgálás során a munkatársaink nyomatékkal rákérdeznek az esetleges tünetekre, illetve arra, hogy a nevesített területeket látogatták-e a véradók” – tájékoztattak a szolgálatnál. Hozzátették: a kockázatelemzés folyamatos, emiatt azonban még ebben az évben nem maradt el véradás.
Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) legfrissebb jelentése alapján a nyugat-nílusi láz vírusának jelenlétét nemcsak az említett országokban, hanem Görögországból, Szerbiából, Olaszországból, Izraelből, sőt Magyarországról is jelezték. Olyannyira, hogy idén a vírus Görögországban 40, Olaszországban 27, Romániában 22, Szerbiában 19, Magyarországon és Izraelben 9-9, Ausztriában pedig két megbetegedést okozott.
Az MTI tegnapi tájékoztatója szerint a chikungunya-vírusfertőzés már Rómában és Anzióban is megjelent, Itáliában összesen hét személyt kezelnek kórházban ezzel a betegséggel, így a véradást ott is felfüggesztették.
Az ECDC jelentése szerint egyébként tavaly Európában összesen 214 nyugat-nílusi láz fertőzést regisztráltak, a szomszédos országokban, köztük például Szerbiában pedig 267-et. A vérellátás biztonsága miatt az ECDC is figyelemmel kíséri a nyugat-nílusi láz terjedését, mert az unió idevonatkozó irányelve szerint azokon a területeken, ahol a nyugat-nílusi láz felbukkan, ajánlott elhalasztani a véradást.