Ezek az utolsó pillanatok: az elemzők kimondták, melyik párt az esélyesebb a választás megnyerésére

Az sem rejtették véka alá: mennyire valószínű, hogy végső eredményt lehet majd hirdetni vasárnap este.



Pintér Sándor az országos polgárőrnapon azt mondta: a polgárőrség és a rendőrség hatékony együttműködésének köszönhetően az elmúlt hét évben felére csökkent a közterületi bűnözés az országban.
Az elmúlt hét évben felére csökkent a közterületi bűnözés Magyarországon a polgárőrség és a rendőrség hatékony együttműködésének eredményeként – jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter a 23. Országos polgárőrnap és 6. Országos lovas polgárőr szemle megnyitóján szombaton Nyíregyházán.
Hangsúlyozta, a polgárőrök szabadidejüket áldozzák fel a települések biztonságáért, egyebek közt vigyáznak a gyermekekre és részt vesznek a határvédelemben is. A belügyminiszter hozzátette: az idei és a jövő évi költségvetésben is több mint 1 milliárd forintot fordítanak a polgárőrök munkájára, ami ötszöröse a 2010-es összegnek.

(MTI)
