Nincs választása a franciáknak

„A francia elnökválasztási kampány a legkisebb rossz politikájába torkollott. Főként a baloldaliakra szegezték az erkölcs pisztolyát, demokratikus kötelezettségeikre hívva fel a figyelmet: ugye nem Le Pent akarjátok? Ez persze ésszerűen hangzik, mégis veszélyes. Egyrészt nem lehet minden szavazót bekényszeríteni az Értelem Nagyon Nagy Koalíciójába, másrészt egy ilyesfajta politika hosszú távon szétrombolja a demokráciát.

Persze az élet nem habostorta, a politika pedig végképp nem az. De mégis, miféle szegényes politika az olyan, ami arra hív fel, hogy ne legyünk sírós kedvünkben és lehetőleg minél jobban szedjük össze magunkat?

A francia »választás« ugyanis így nézett ki. Azért használok idézőjelet, mert liberális nézőpontból nem lehetett választásról beszélni. Vilmos császár azt mondaná a francia helyzetre: nem ismerünk már pártokat, csak demokratákat! Értve ezalatt minden olyan szereplőt, aki belépett az antirasszista nagykoalícióba. A német Baloldal vezetője, Bernd Riexinger az első fordulót követően azt írta ki Twitterre: »A megkönnyebbülés hiányzik. A legkisebb rosszból nem szabad rendszert csinálni Európa választásain!« Tévedett.

Az alternatívanélküliséget mint politikai alapelvet ugyanis így is át lehet vinni. Az elszabadult kapitalizmus először úgy alakítja át a társadalmi viszonyokat, hogy a jobboldal szervezze meg magát forradalmi erőként. Ezt követően pedig arra kötelezik a kapitalizmus legkeményebb kritikusait, hogy segédcsapatként védjék meg a fennálló rendszert. Aki nem követi a harci parancsot, azt megbélyegzik: vagy a hülye baloldal tagja, vagy szociálfasiszta vagy szélsőséges dogmatista lesz.

A probléma csak az, hogy a választók az ilyen címkék iránt jóval kevésbé érzékenyek, mint az kívánatos lenne. Ez a fura kis bohókás állat mindig képes meglepetést okozni azzal, hogy nem hagyja, hogy előírják neki, hogyan kell viselkednie. Ismert: már az Egyesült Államokban sem a kívánatos viselkedésnek megfelelően szavaztak.

Macron és Le Pen párharcát a nacionalizmus és a nemzetköziség küzdelmének kiáltották ki, a nyitott és a zárt társadalom eszméjének harcaként. A baloldal itt valóban dilemma előtt áll. Hiszen a nyílt társadalom is olyan, amiben az erősek remekül megtalálják számításaikat, mindenki más pedig a helyét félti. Macron minden kétséget kizáróan modernizáló politikus. Több modernitás azonban nem jelent automatikusan több egyenlőséget is. Nem sok jót jelent egy demokráciára nézve, ha az embereket már csak a neoliberalizmus és a rasszizmus között hagyják választani.”