Emellett drámaian alacsonyak a bérek, fiatalok százezrei hagyják el az országot, a középkorúakat „az időskori reménytelen szegénység képe” fenyegeti, miközben 25-30 ezer gyerek úgy kerül ki az intézményekből, hogy érdemben nem tud olvasni – mondta Gyurcsány Ferenc. A DK vezetője szólt arról is, hogy „a demokratikus ellenzék” idén részsikereket tudott elérni. Példaként említette erre pártja felhívását a kvótareferendumról való távolmaradásra, valamint azt is, hogy az MSZP elérte a vasárnapi boltzár eltörlését.
Gyurcsány: A Fidesz háborúba megy
Gyurcsány Ferenc a következő hónapokra azt valószínűsítette, hogy a kormánypárt „felfokozott kampányba és háborúba” kezd, aminek részeként „nekimegy a maradék civil szervezeteknek” és a még meglévő részben független sajtónak. Kiemelte, eközben a „demokratikus ellenzék” folytatja a felkészülést, és „feláll a 2018-as megmérettetésre”, hogy egy „jobb Magyarország reményében” le tudja váltani a kormányt. A DK elnöke kérdésre válaszolva elmondta, eddig sem hivatalos, sem informális tárgyalást nem folytattak Orbán Viktor leendő kihívójának személyéről, az erről szóló sajtóhíreket ezért szándékos zavarkeltésnek tartja. Ugyancsak kérdésre reagálva azt mondta, bár együtt tudnának működni az LMP-vel, úgy látják, az LMP erre nem hajlandó. „Nem futunk olyan szekér után, amely nem vesz fel minket” – fogalmazott.