A koraszülések alakulása a múlt századtól napjainkig

A 20. század első három évtizedéből nincsenek erre vonatkozó megbízható és átfogó adatok, csak korabeli leírásokból kaphatunk képet ezekről.

 

Egy fővárosi bába visszaemlékezése:

 

Egy vidéki bába naplója szerint az ő körzetében 1904 és 1909 között 115 szülésből 4 koraszülött magzat született, ez 3,4%. Ugyanez az arány található a Tauffer Vilmos szülészorvos által megalkotott Szülészeti Rendtartás adataiban is, miszerint 1931 és 1940 között a koraszülések aránya 3,1 és 3,6% között mozgott, pedig a század első harmadában még nem volt mindenki számára elérhető, szervezett várandós-gondozás, az újszülöttek általános orvosi ellátása sem volt megoldott, és az életkörülmények is sokkal rosszabbak voltak.

 

A klinikán dolgozó bába beszámolójában említi, hogy akkoriban hőlégmelegítőt használtak a koraszülöttek ellátására, ami az inkubátor elődje lehetett. A falusi bábák melegvizes palackokkal rakták körbe a koraszülötteket, így óvták őket a lehűléstől. Arról nem esett szó a korabeli beszámolókban, hogy az anyával közvetlen testkontaktusban maradt volna akár az érett újszülött, akár a koraszülött. A század elején megjelent bábatankönyvekben az szerepelt, hogy a megszületés után az újszülöttet és az anyát is meg kell füröszteni, tiszta ruhába kell öltöztetni, és egymás közelében, de külön kell őket elhelyezni. Koraszülés esetén a bábáknak mindig értesíteniük kellett az orvost is.

 

Az 1941 és 1945 közötti háborús évekből nincs fellelhető adat a koraszülések előfordulásáról. 1946 és 1950 között 3,5-4,3% volt ez az arány, 1951 és 1960 között 5%-ról 8%-ra emelkedett. Ennek az egyik oka a nők tömeges munkába állítása lehetett. A gyárakban, az építkezéseken, a mezőgazdaságban nehéz fizikai munkát is végeztek, amit egy 1962-ben hozott kormányrendelet szabályozott, részletesen felsorolva azokat a munkaköröket, amelyekben a nők eleve nem dolgozhattak. Ilyen volt például az 50-es években népszerűsített traktorvezetés és nehézgépkezelés is, amely tömegesen okozott vetéléseket. Az intézkedés ellenére meglepő módon egyáltalán nem csökkent, hanem tovább emelkedett a koraszülések aránya. 1970-re meghaladta a 10%-ot, és csak 1987-től mérséklődött ismét 10% alá, pedig addigra a várandósgondozás általánossá vált, és az orvostudomány is sokat fejlődött. A 90-es évek közepén kicsit csökkent, 7-8% között mozgott, ám azóta 8 és 9% között stagnál. A jelenlegi európai átlag a koraszüléseket tekintve 6%, a skandináv országokban 3%.

 

Az ezredfordulón készült egy orvosi tanulmány a hazai szülészeti mutatók alakulásáról, melyben a szerzők rámutattak arra, hogy a neonatológiai ellátás fejlődése jelentős javulást hozott a koraszülöttek és újszülöttek ellátásában, életben maradási esélyeik nőttek, azonban a terhesgondozás és a szülészeti ellátás terén ugyanez nem állapítható meg. Véleményük szerint további figyelmet kell fordítani a méhen belüli elhalások és koraszülések okának és kezelésének kutatására.

 

Egy másik, szintén az ezredfordulón készült tanulmányban dr. Világhy István szülészorvos ezt írta: „A koraszülés megelőzése elsősorban a terhességet gondozó orvos kezében van, és nem a klinikák feladata. A gondozás lényege a koraszülés veszélyének korai felismerése és annak megelőzése, és nem az akut koraszülés gyakran reménytelen kezelése.” Ebben a tanulmányban a szerző a saját tapasztalatait írta le arról, hogy egy fitokészítmény megfelelő alkalmazásával a koraszülési arány 8 százalékról 1 százalékra csökkenthető. Közel kétezer eset pontos dokumentációjával igazolta a tapasztalatait, de a magyarországi szülészorvosok körében nem talált követőkre, pedig a koraszülöttek ellátásával járó nagyon magas költségek jelentős részét csökkenteni lehetne ezzel vagy más módon bevált eljárással.

 

Az alkoholfogyasztás, a dohányzás és a droghasználat gyakran szerepel a koraszülések magas arányának okait elemző orvosi közleményekben. Ugyanakkor érdemes a többi veszélyeztető tényezőről is szót ejteni, mert komplikációk nemcsak a szenvedélybeteg várandósok körében fordulnak elő, hanem a magasan képzett, jó körülmények között élők esetében is. A krónikus légúti betegségek és a kezeletlen hüvelyi fertőzések tovább növelhetik a koraszülés veszélyét.

 

Azonban a testi tünetek hátterében gyakran fordulnak elő tartós szorongást keltő pszichés és szociális ártalmak, melyek többnyire együtt járnak. A tartós szorongás is okozhat koraszülést, ha nem sikerül időben csökkenteni vagy megszüntetni, ám ez többnyire megfelelő odafigyeléssel, társas támasszal, szociális támogatással orvosolható probléma lenne.

 

Ha bekövetkezik a koraszülés, akkor a koraszülött állapotának stabilizálása után érdemes megfontolni az ún. kenguru-módszer alkalmazását, ami a koraszülöttek ellátásában világszerte egyre nagyobb szerepet kap. A 90-es évektől kezdve egyre több kutatás igazolja a módszer jelentőségét, hasznát és költséghatékonyságát. Az eddigi kutatások arra mutattak rá, hogy jelentősen javulnak a koraszülöttek életben maradási és további jó fejlődési esélyei, ha az anyával vagy más családtaggal sok időt tölthetnek bőr-bőr kontaktusban.

 

Magyarországon mégsem terjedt el ez a természetes módszer, pedig költségvonzata alig van, hacsak nem a szakemberek szemléletformálását értjük ezalatt. Az évszázados gyakorlatot, miszerint az anyát és újszülöttjét a szülés-születés után külön kell elhelyezni, nagyon nehéz megváltoztatni. Szerencsére egyre több szakember gondolja úgy, hogy semmilyen kóros állapot nem indokolja, hogy akár az újszülöttet, akár a koraszülöttet elválasszák az édesanyjától és a családjától. A koraszülöttek rutinszerű szeparációjának felszámolása érdekében fontos lenne minél több hazai perinatális intenzív centrum munkatársaival megismertetni és elfogadtatni a családbarát koraszülött gondozást, melyet a budapesti Honvéd Kórház PIC osztályán már évek óta sikeresen alkalmaznak. Látványosan jobb eredményeket érnek el ezzel a gyakorlattal, és az érintett szülők is sokkal kevesebb szorongással élik meg a gyakran hosszúra nyúló, sok nehézséggel járó időszakot.