Kidobták az elemzőt, aki előre elárulta Clintonnak a kérdéseket

2016. november 01. 10:01

A CNN minden kapcsolatot megszakít Donna Brazile politikai elemzővel, aki a demokrata előválasztás alatt előre elárulta Hillary Clintonnak, hogy mit fog tőle kérdezni a csatorna. Brazile egyébként 2016 júliusa óta ideiglenesen a Demokrata Országos Bizottság elnöke.

2016. november 01. 10:01

Nem dolgozik többet Donna Brazile-lal a CNN, miután a demokrata párti politikai elemző márciusban a demokrata előválasztások során több, a csatorna által vezetett vita kérdéseit előre elárulta a jelöltnek – írja a Washington Post. A csatorna szerint nekik nem volt közük ehhez, nem mutatták meg Brazile-nak a kérdéseket. A WikiLeaks által nyilvánosságra hozott, John Podestának küldött levelek alapján tényleg több kérdést is elküldött Brazile.

A politikai elemzővel már júliusban felfüggesztette az együttműködést a CNN és az ABC is, miután ő lett ideiglenesen a Demokrata Országos Bizottság elnöke. Elődje egyébként a WikiLeaks által nyilvánosságra hozott levelek miatt mondott le, melyekből kiderült: a pártvezetés Clinton megválasztását segítette elő a demokrata előválasztáson. Az ABC egyelőre nem jelentette be, hogy megszakítanák a kapcsolatot Brazile-lal.

Összesen 102 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lajkakutyus
2016. november 01. 21:34
A néger nőt kirúgták, rendben, de mi lesz a hamiskártyás Clintonné büntetése? Egy ilyen tisztességtelen csaló a választók és a külvilág megvetését érdemli.
Akitlosz
2016. november 01. 21:30
Ezért miért kellett kidobni? A Kossuth Rádió sem dobja ki ilyesmiért az embereit. Igaz, ők a fordítva, a kormányfőtől tudják meg, hogy mit is fognak kérdezni tőle, így felesleges is lenne előre elárulniuk a kérdéseket.
justiceforhungary
2016. november 01. 17:44
ballibszociáldemokratakommunisták ...aljasak ezek mindenhol a világon
Gusztáv13
2016. november 01. 17:27
Az ABC csatorna szerint Mr. Trump átvette a vezetést... A buzi ribanc sivalkodik!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!