A CIA igazgatója szerint Szíria jövője Oroszország kezében van, de az orosz tárgyalási taktika „nem őszinte”, Moszkva célja a folyamat elhúzása egészen addig, amíg az ostromlott Aleppó városát "sikerül megfojtani”.
Az USA nem süllyedhet le az oroszok szintjére
Azokról a vádakról, hogy Oroszország megpróbálta elektronikus eszközökkel, illetve információk kiszivárogtatásával, álhírekkel befolyásolni az amerikai elnökválasztás eredményét, Brennan azt mondta: vannak arra utaló jelek, hogy Moszkva törekedett erre, de a hatásról a CIA vezetője nem bocsátkozott részletekbe. Elmondta viszont, hogy ebben az ügyben személyesen felvette a kapcsolatot az orosz hírszerzés illetékeseivel, és figyelmeztette őket arra, hogy „az ilyesmi visszaüthet”.
Az Egyesült Államoknak „nem szabad lesüllyednie az ő szintjükre” azzal, hogy hasonló eszközökkel válaszol, mert ez a helyzet eszkalálódásának kockázatával járna, de más módszerekkel is meg lehet értetni Oroszországgal, hogy az ilyen tevékenység elfogadhatatlan – mondta a szerdai BBC-interjúban a CIA igazgatója.
(MTI)