Al Ghaoui Hesna televíziós újságíró szintén minden nap megállít majd egy olyan embert, akivel addig eszébe sem jutott volna szóba elegyedni. „Azért csatlakoztam a Hősök Tere Kezdeményezéshez, mert fontosnak érzem, hogy tegyek másokért és hogy oldjam a közönyt” – mondta. „Elhatároztam, hogy minden nap megdicsérek valakit, aki nem a közeli ismerősöm, mert tenni akarok a közöny ellen” – meséli Nyáry Krisztián.
Az egész világon alkalmazzák a hétköznapi hősiességre épülő oktatási modellt
Az október 13-án induló 30 napos Hősök Tere kampányhoz bárki csatlakozhat: magánszemélyeket, szervezeteket, vállalatokat, baráti társaságokat is erre bátorítanak a szervezők, akik ötletekkel is segítenek a különleges kalandhoz. „Azt javasoljuk például a kihívást vállalóknak, szóljanak egy idegenhez egy kedves szót, vagy elegyedjenek vele szóba, dicsérjenek meg valakit, akivel eddig csak köszönő viszonyban voltak. Az a célunk, hogy a 30 napos kihívás szokása beépüljön a köztudatba és minden évben egyre többen változtassanak berögzött szokásaikon és vegyenek részt a mára országos méretűvé vált mozgalomban. Szeretnénk, hogy minél több ember vegye észre, hogy ami az utcán történik, rájuk is tartozik” – mondja Orosz Györgyi, a Hősök Tere ügyvezetője.
„A világban több országban is alkalmazzák a hétköznapi hősiességre épülő oktatási modellemet. Mind közül messze a magyar kezdeményezés a legátfogóbb és a legeredményesebb. A workshopjaik hatékonysága egyedülálló. Nem beszélve a társadalmi hatásról, amit a képzéseik indítottak el” – ezt már Prof. Philip Zimbardo, a Hősök Tere társalapítója, a hétköznapi hősiesség 6 alapelvének megalkotója mondja.
Hogyan csatlakozhat bárki a Hősök Tere 30 napos kihíváshoz?