Kelenföldön lesz a budai szuperkórház
A kormány döntött arról, hogy a Kelenföldi pályaudvar közelében építi meg a dél-budai egészségügyi centrumot, jelentette be Lázár. Elmondta: a tervek szerint ez egy több mint ezer ágyas új egészségügyi intézmény lesz, amelyet mindenképpen az M1/M7-es autópálya közelében lévő területen szeretnének megépíteni úgy, hogy a metró- és az autóbuszos csatlakozás is elérhető legyen. Jelezte, a beruházás tervezői munkájának előkészítésével a kormány Noll Tamás építészt kívánja megbízni.
Még több pénz határvédelemre
A kormány 29,4 milliárd forint többletforrást ítélt meg a Belügyminisztériumnak a szerb-magyar határszakasz védelmére – közölte Lázár János. A miniszter kifejtette, hogy az illegális bevándorlás kezelése az elmúlt másfél évben több mint 100 milliárd forintba került a déli határon. Beszámolt arról is, hogy a Semmelweis Egyetem kezdeményezésére új gyermekgyógyászati központ létesül, továbbá fejlesztések lesznek a gyógyszerészeti karon és a fogászati klinikán is.
Újabb bürokráciacsökkentés jön