Hosszú Katinkáék nem hiába vették fel a kesztyűt – folytatódik az úszószövetség elleni pereskedés
Mi lesz ennek a vége? Tovább harcol az olimpiai bajnok úszónő a bíróságon.
A Buda-Cash Brókerház perében a cégalapító-vezérigazgató Pintér Zoltán azzal védekezik, hogy 2007 és 2014 között gyakorlatilag folyamatosan részeg volt, így senkinek nem tudott utasítást adni és nem tudja, hová tűnt 40 milliárd forint.
Alkoholizmusra és folyamatos részegségre hivatkozva védekezik Pintér Zoltán, a Buda-Cash Brókerház alapítója és vezérigazgatója a brókerház csődje miatt indult perben. Pintér szerint a vádbeli időszakban, vagyis 2007 és 2014 között részegen járt dolgozni, így képtelen volt utasítást adni másoknak és nem tud semmit a kétes ügyletekről.
Az igazságügyi elmeorvosi szakértő szerint nem volt kóros elmeállapotú Pintér Zoltán 2007. április és 2014. május között.
A vádirat szerint Pintér és társai – Varga Péter, Tölgyesi Péter, Gyarmati János és Pál Gyula – 2007. április 16. és 2014. május 28. között több mint 40 milliárd forint értékű ügyfélvagyont sajátjukként kezeltek – írja a Napi a Világgazdaság nyomán.