A szakmai nap keretében bemutatkozott a NOE új Nagyszülői Munkacsoportja Asztalosné Zupcsán Erika vezetésével, mely az idősebb generáció megbecsülésének fontosságára, és a generációk közti együttműködés jelentőségére helyezi tevékenységének hangsúlyát. Ennek a témának a NOE-n belüli aktualitását adja az is, hogy a NOE jövőre már harminc éves lesz, és az egykori alapítók korosztálya immár nagyszülővé vált.
Az esemény a meghívott családszervezetek bemutatkozásával folytatódott, majd a panelbeszélgetések következtek. Ennek során először Török Krisztina, a NOE Ifjúsági Munkacsoportjának vezetője beszélt a fiatalok bevonásáról, majd Kardosné Gyurkó Katalin indítványára a férfiak/férjek megszólításának lehetőségeit vitatták meg a megjelentek.
A konferencián olyan egyéb aktuális, családszervezeteket érintő kérdésekről is szó volt, mint a CitizenGo Anyaapagyerekek aláírásgyűjtő kezdeményezése (amelyről a Mandiner.család már többször beszámolt, például itt és itt), és a FICSAK által szervezett november 26.-i családos jótékonysági vásár, amelyre most az összes családszervezetet meghívták (a Mandiner.család médiatámogatója lesz a rendezvénynek).