Az Iszlám Állam szíriai fővárosa ellen indul a török hadsereg

2016. október 27. 12:37

Recep Tayyip Erdoğan török elnök telefonon tudatta Barack Obama amerikai elnökkel, hogy a török hadsereg kiterjeszti szíriai hadműveletét, és az Iszlám Állam szíriai fővárosa, Rakka ellen vonulnak. A Rudáv észak-iraki kurd hírügynökség szerint Erdogan úgy fogalmazott: „mi szabadítjuk fel Rakkát”.

2016. október 27. 12:37

Az Iszlám Állam (IÁ) fellegvárát, Rakkát veszi célba a török hadsereg offenzívája Szíriában – közölte csütörtökön Recep Tayyip Erdogan török elnök. Erdogan élőben közvetített televíziós nyilatkozatában arról számolt be, hogy Barack Obama amerikai elnökkel folytatott telefonbeszélgetése során tudatta: a török műveletek először az IÁ kezén lévő Báb városát, majd az amerikai támogatású, kurd erők vezette Szíriai Demokratikus Erők (FDS) által felszabadított és ellenőrzött Manbídzsot, végül pedig magát az IÁ fellegvárát, Rakkát veszik célba. A Rudáv észak-iraki kurd hírügynökség szerint Erdogan úgy fogalmazott: „mi szabadítjuk fel Rakkát”.

(MTI)

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gonterl
2016. október 28. 11:38
A török hadsereg egy szír város ellen! A szírek nem hívták a törököket. Mondhatjuk, hogy ez török-szír háború. Ha a szír hadsereg harcol az iszlám állam ellen, az egy Szírián belüli belháború, ami teljesen jogos. Ha egy állam a harcához a szövetségeséhez fordul segítségért, azt természetesnek vehetjük, mert minden szövetségnek ez az alapja. Azon, hogy az oroszok a szíreket is meg a törököket is szeretik, szokatlansága miatt csodálkozhatunk.
Crüwel
2016. október 27. 18:45
Európa meg csak néz, csak néz ,mint boci az újkapura,- néha kihalásznak pár ezer (szerencsést,szerencsétlent) aztán hőbörög kicsit a kis olasz és társai. Pedig marhára az olasz külügyes volt az első és egyetlen aki kijelentette,hogy húzzunk már le Líbiába és tegyünk rendet ( ez még az ia elötti Líbia volt) mert kurva nagy balhé lesz ,- de valahogy mára ezek a hangok is elhalkultak. Sári is csak addig volt nagypofájú mig rakétákkal tönkre kellett baszni egy ottani viszonylatban jól működő államot. Ja mondjuk az igaz Sári se sokáig húzta utána ment a lecsóba,- na de majd hamarosan bizonyíthat. :) :)
Venn
2016. október 27. 18:27
"mi szabadítjuk fel" - NAGYON rosszul hangzik....
Akitlosz
2016. október 27. 15:33
"Erdogan úgy fogalmazott: „mi szabadítjuk fel Rakkát”." Tegyük fel, hogy így lesz! S utána? Ott maradnak a törökök? Akkor az nem felszabadítás lesz, hanem csupán a megszállók kicserélése. Elmennek? Akkor visszatelepszik oda az Iszlám Állam vagy valamelyik másik terrorszervezet. Mert azt nem feltételezem, hogy Erdogan Szíria "az Asszad rezsim" számára akarja felszabadítani azt a várost.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!