Akkor jöhetne a képbe a belügyminiszter, Bakondi György vagy éppen a miniszterelnök, ha civil áldozatok is lennének vagy erősen feltételezhető lenne az, hogy a terrortámadás politikai indíttatású. Erről itt nincs szó. Legalábbis eddig nincs.
3. Megfelelő eszköz a sajtótájékoztató, hiszen el lehet mondani az alapvető információkat, a kérdéseit is felteheti a sajtó. A szükséges információk átadása után le lehet zárni az eseményt. Ebben az esetben ez így elegendő. Gyors, pontos tájékoztató.
4. Az ott elhangzottak stílusa, tartalma rendben van. Tartózkodó, tényszerű, feltételezéseket elhárító és azokat kikerülő. Nagyon helyénvalónak látom a szóhasználatát a Rendőrfőkapitány Úrnak: »a rendőreimet ki akarták végezni«, és »hajtóvadászatot indítunk« a tettes ellen. Ne feledjük ő egy szervezet, a Magyar Rendőrség vezetője, így a szervezet tagjai felé is köteles beszélni. A testület számára megnyugtató lehet, hogy kellő szigort mutat az elkövetővel szemben, kiáll a munkatársai mellett.