Európában tehát London után Párizs vezet, majd Isztambul, Barcelona és Amszterdam következik a legnépszerűbb városok listájában.
A felmérés idén először azt is vizsgálta, hogy az utazók mire költenek a legtöbbet külföldi tartózkodásuk során, valamint hogy üzleti vagy magáncélból választanak-e egy adott úti célt. Míg az európai nagyvárosokban (Amszterdamban, Barcelonában, Isztambulban, Milánóban, Párizsban, Prágában és Bécsben) inkább ételre és italra szánnak nagyobb összeget az utazók, a világ Top 20 városának látogatói többet költenek vásárlásra. A húsz kiemelt nagyvárosba több ember utazik pihenés céljából, mint üzleti megfontolásból, kivéve a kínai nagyvárost, Sanghajt.
Budapest
Bár Budapest nem került be az európai Top 10-be a látogatói szám alapján, a legnagyobb mértékben bővülő európai célállomások listáján hatodik helyezett lett.
A jelentés szerint 2016-ban várhatóan 3,36 millió olyan látogató érkezik hozzánk, aki legalább egy vendégéjszakát tölt majd el. 2009-hez képest ez 7,20%-os növekedést jelent. A felmérés szerint az ide utazó külföldiek kisebb része jön üzleti célból a magyar fővárosba (9%), míg a túlnyomó többség leginkább a szabadidejét tölti itt (91%).