A következő évben a program folytatódik, nemcsak az NKA-n keresztül, hanem más forrásokból is támogatják a népmese népszerűsítését szolgáló rendezvényeket — mondta Rétvári Bence, hozzátéve: reméli, hogy ehhez az ideihez képest bővülő forrást tudnak majd biztosítani.
Bálint Péter, a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Karának dékánja elmondta, hogy idén nyáron 25-25 gyermek és 10-10 pedagógus kétszer egy hetet tölthetett mesetáborban Hajdúböszörményben.
A közös szellemi kincs, a népmese világával nemcsak magyarországi, hanem határon túli fiatalok is megismerkedhettek, a részben szintén a határon túlról, a Partiumból és a Szilágyságból érkezett pedagógusok pedig elméleti, módszertani ismereteket szereztek, amelyeket aztán a táborban a gyakorlatban ki is próbálhattak - hangsúlyozta a dékán, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy Benedek Elek születésnapja alkalmából szeptember 29-én egész napos mesefesztivált rendeznek Hajdúböszörményben.
(MTI)