A HDP-s politikusok esetleges bebörtönzése tovább élezheti a török-kurd konfliktust, amely két és fél év fegyverszünet után tavaly júliusban lángolt fel újra. A török haderő tavaly december óta átfogó katonai akciót hajt végre a kurd autonómiáért küzdő felkelők ellen az ország délkeleti részében. Az 1984 óta tartó összecsapásokban már mintegy 40 ezren vesztették életüket.
A németországi kurdok szerint kurd menekülthullám jöhet
Közben kurd szervezetek attól tartanak, hogy a puccskísérlet nyomán megindult tisztogatások miatt kurd menekülthullám indulhat meg Európába. Erről Ali Toprak, egy németországi kurd szervezet, a KGD vezetője beszélt a Die Weltnek.
„Rövid távon több tízezer, középtávon több százezer védelmet kereső ember érkezhet Törökországból Németországba, ha az Erdogan-rezsim folytatja a harcot a kisebbségek és a demokratikus ellenzék ellen” – mondta.
Toprak azt is kiemelte: a berlini vezetésnek az osztrák kormányéhoz hasonló határozottsággal kellene szembehelyezkednie Recep Tayyip Erdogannal és híveivel. Németországban is „boszorkányüldözés” zajlik a török államfő bírálói ellen, és „most először nem érzem magam biztonságban ebben az országban” – mondta a 47 éves kisebbségi vezető, aki hároméves kora óta él Németországban.