Gőgös Zoltán kitért arra is, hogy az állami termőföldvagyon 2 millió hektár, ennek 10 százalékát, 200 ezer hektárt adtak el, a szántóterületek nem egészen felét. Ugyanakkor az erdő is a földvagyon része – hangsúlyozta a politikus. Hozzátette: egy eredményes népszavazás után törvényt kell alkotni a még el nem adott állami földek értékesítésének tilalmáról, és a népszavazás felhatalmazást adhat a már értékesített területek visszavételére is.
Molnár Gyula, az MSZP hévégén megválasztott elnöke a sajtótájékoztatón azt mondta, az aláírások leadása az elmúlt 6 év legfontosabb szimbolikus eseménye, mert a közjogi rendszer átalakítása óta először sikerülhet az, hogy „valódi társadalmi összefogással ki lehet kényszeríteni egy döntés megváltoztatását ettől a hatalomtól”. Mint mondta, a szocialista párt az aláírásgyűjtéssel bebizonyította, hogy képes valódi alternatívát mutatni, és azt is igazolta, hogy „ha vannak ügyek, akkor lehet együttműködés”.
Megjegyezte: szeretné kihúzni a szótárból az összefogás szót, mert – mint megjegyezte – azt lejáratták 2014-ben. De ha vannak valóságos témák, vannak ügyek, akkor „képesek vagyunk arra, hogy ne azon vitatkozzunk, ki hány kiló és ki hány centi magas, hanem arról, van egy fontosabb célunk, hogy ebben az országban legyen végre rend” – jelentette ki.
Molnár Gyula szerint a kérdés nemcsak a földről szól, hanem rámutat a hatalom jellegére, és azt kérte, az is menjen el szavazni és mondjon véleményt a kormány elmúlt 6 évéről, akit nem érint a földügy. A politikus megköszönte a korábbi elnök, Tóbiás József munkáját is az aláírásgyűjtésben.
Sallai: Ügyekben bármikor együttműködünk