A külügyi vizsgálat során a belső ellenőrzés meghallgatta John Kerryt, az amerikai diplomácia jelenlegi irányítóját, és három korábbi külügyminisztert, Madeleine Albrightot, Colin Powellt és Condoleezza Rice-t.
Hillary Clinton is beidézték, de ő nem volt hajlandó megjelenni, mint ahogyan három közvetlen munkatársa is visszautasította a meghallgatást. A szerdán nyilvánosságra hozott jelentésre reagálva Clinton kampánymenedzsere leszögezte: nem ő volt az egyetlen külügyminiszter, aki a magánfiókját használta hivatalos levelezésre. „A hamis elméletekkel ellentétben a jelentés megjegyzi, hogy a magánfiók használatával tisztában voltak a minisztériumban, és nincs bizonyíték arra, hogy bárki is sikeresen feltörte volna a kérdéses e-mail-fiókot” – fogalmaz Clinton kampánymenedzserének közleménye.
Mark Toner külügyi szóvivő nyilatkozatában közölte: a jelentés legfontosabb ajánlásainak gyakorlati megvalósítását már megkezdték.
Egy héttel korábban egyébként egy erdélyi hacker, aki most egy virginiai börtönben raboskodik, azt állította: ő feltörte Clinton szerverét, ami gyerekjáték volt, és nagyjából tíz másik IP-címet is látott, akik egyidejűleg az e-mail fiókban voltak.