Lukács Zoltán, az MSZP alelnöke közölte, átfogó módosítást nyújtottak be a munka törvénykönyvéhez, amely a százszázalékos vasárnapi bérpótlék mellett a többi között tartalmazza a heti munkaidő meghatározását, a munkaidőkeret szabályozását, valamint rögzíti, hogy a munkavállaló két vasárnapnál többet nem dolgozhat egy hónapban. Hozzátette: csak akkor lehet ennél többet dolgozni, ha erről a munkavállaló és a munkaadó írásban megállapodik. Hangsúlyozta, hogy javaslatuk szerint a bérpótlék minden vasárnap dolgozónak járna, nem csupán a kiskereskedelmemben dolgozóknak.
Lukács: Szavazza meg a Fidesz az MSZP törvényjavaslatát!
Lukács Zoltán szerint ez az intézkedés nagy terhet róna a munkaadókra, ezért azt javasolják, hogy a bérpótlék 50 százalékig legyen csak járulékköteles. Az alelnök közölte, rögzíteni kell, hogy a napi nyolc óra, heti negyven óra a munkaidő, amitől eltérni csak nagyon indokolt esetben lehet, akkor is úgy, hogy a napi 12 órát nem lépheti túl a munkaidő. Lukács Zoltán elmondta: a munkaidőkeretet a jelenlegi egy év helyett csak fél évre előre lehetne meghatározni. Jelezte, két hónapot adnának arra, hogy az érintettek fel tudjanak készülni a törvénymódosításra. Ha a Fidesz tenni akar a munkavállalókért, szavazza meg az MSZP törvényjavaslatát! – szólított fel.