Ha a Magyar-kormány mindenütt változást akar, éljen a kétharmados felhatalmazásával

A fenyegetés, a csuklóztatás és meglévő intézmények meg szerződések lényegében semmibe vétele nem a jogállam útja.

Benyújtotta a brókerbotrány kapcsán a Buda-Cash ügyében a vádiratot a Fővárosi Főügyészség a Fővárosi Törvényszéken. Az eredetileg 11 gyanúsítottból öt került a vádlottak padjára.
Benyújtotta a brókerbotrány kapcsán a Buda-Cash ügyében a vádiratot a Fővárosi Főügyészség a Fővárosi Törvényszéken. Az eredetileg 11 gyanúsítottból öt került a vádlottak padjára.
Vádiratot nyújtott be a Buda-Cash-ügyben a Fővárosi Főügyészség március 29-én a Fővárosi Törvényszéken – jelentette be Ibolya Tibor fővárosi főügyész hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Közölte: öt vádlottal – Varga Péterrel és társaival – szemben emeltek vádat; az iratok megküldése jelenleg is tart. Jelezte, hogy eredetileg 11 embert gyanúsítottak meg, közülük hattal szemben a nyomozást megszüntették.
Tájékoztatása szerint a vádlottakat többrendbeli, bűnszervezetben, folytatólagosan, különösen jelentős értékben elkövetett sikkasztással, csalással és egyéb más bűncselekményekkel vádolják.