Megdőlt a tévhit: már a fiatalok között szedi áldozatait a gyilkos betegség

Megdöbbentő magyar kutatás látott napvilágot: harmadával megnőtt az emlődaganat előfordulása a 30-39 éves korosztályban.

A mellrák a nőknél az egyik leggyakoribb daganattípus, azonban ma már a legtöbb fajtája jól kezelhető, ha időben diagnosztizálják. Kevesen gondolnak azonban arra, hogy ez a betegség férfiaknál is előfordul. Éppen ezért esetükben gyakran nem ismerik fel a kórt, így a gyógyítást is túl későn kezdik meg. A veszélyre a Semmelweis Egyetem Onkológiai Központjának vezetője hívta fel a figyelmet az intézmény honlapján, szavait az MTI idézi.
Dank Magdolna szerint a férfiaknál ugyan jóval ritkább ez a betegség, az összes emlőrák kevesebb, mint egy százaléka érinti őket, a prognózisuk azonban épp az előrehaladott állapot miatt rosszabb, mint a nőknél. A megnövekedett ösztrogénszint, a Klinefelter-szindróma és a sugárzásnak való kitettség növeli a kockázatot – hangsúlyozza az onkológus. A túlélés mindkét nem esetében hasonló.