Béremelésekre van szükség Szombathelyen
Balog Zoltán elismerően szólt Szombathely gazdasági teljesítményéről, szavai szerint 2010 óta a vasi megyeszékhely csaknem megduplázta, 90 százalékkal megnövelte azt az összeget, amit a városban működő cégek és a szombathelyi emberek befizetnek a magyar költségvetésnek. „Ma már Szombathelyen nem munkahelyet keresnek, hanem munkaerőt, ezért kell a szakképzést, az iskolarendszert úgy alakítani, hogy legyen megfelelő műveltségű és szakértelemmel rendelkező munkaerő” – mondta.
Hozzátette: „a béreken is emelni kell, hiszen csak így lehet csökkenteni azt a csábítást, amelyet a nyugati határszélen Ausztria közelsége jelent, mindannyiunk érdeke, hogy a fiatalok minél nagyobb számban találják meg itthon is a boldogulásukat”.