Itt az első fideszes fővárosi siker: több járőrözés lesz Budapesten
„Nekünk a budapestiek biztonsága az első!” – jelentette ki a Szentkirályi Alexandra frakcióvezető.
Elfogták a középkorú férfit, aki a fővárosi Oktogonnál rabolt ki egy bankot még februárban – közölte a rendőrség. Az illetőt egy solymári rablási kísérlettel is gyanúsítják.
Elfogták azt a 43 éves férfit, aki február végén kirabolt egy bankfiókot a fővárosban, az Oktogon téren, és akit két másik rablással is gyanúsítanak – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedd reggel internetes oldalán.
A férfi február 24-én 9 óra 40 perc körül a bankfiók alkalmazottját fegyverrel vagy annak utánzatával megfenyegette és a bevétel átadására szólította fel, majd a megszerzett pénzzel elmenekült.
A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható P. Balázs budapesti lakost húsvéthétfőn Budapesten, a XII. kerületben fogták el.
A 43 éves férfit a fővárosi Széchenyi téren február 18-án elkövetett rablással, valamint a március 22-ei solymári fegyveres rablás kísérletével is gyanúsítják – írta a BRFK.
A rendőrség kezdeményezte a gyanúsított előzetes letartóztatását.