Amit másnak lehet, egy muszlimnak nem

2016. február 21. 19:57

Akik hozzám hasonlóan ellőttek egy képet a puskával, igen nagy valószínűséggel van köztük keresztény, ateista, hitgyülis, zsidó. Az ő esetükben ez teljesen átlagos, normális. Ilyen alapon ha egy muszlim vesz a gyerekének egy játékpisztolyt, már a gyerek is veszélyes, agresszív, erőszakos terrorista.

2016. február 21. 19:57
Kovács Miklós Ahmed

„Amit másnak lehet, egy muszlimnak nem. Ellátogattam délután a FeHoVa horgász-vadász kiállításra a Hungexpón, csakúgy mint a több tízezer magyar és külföldi látogató az elmúlt három napban. Leginkább a horgászattal kapcsolatos dolgok érdekelnek, de a vadászati pavilon is tetszett. Vadászati kiállítás és vásár révén rengeteg puska, kés, stb. volt kiállítva, amit érdeklődéssel figyelt mindenki. A honvédség is képviseltette magát katonai autóval, ágyúval, viszont a legnagyobb érdeklődést két darab kiállított hatástalanított kalasnyikov váltotta ki a látogatókból. Az emberek sort álltak, hogy fotózkodhassanak velük. Én is megszemléltem az egyiket és csináltam vele egy képet. 

Kíváncsi voltam, hogy hazánk iszlámfób légkörében ha kiposztolom a képet milyen reakciót vált ki. Még én is meglepődtem, a dzsihádfigyelő nevű iszlámfób gyűlöletkeltő oldalnak mindössze csak két órába tellett megtalálni ezt a képet, és olyan szöveggel megosztani, hogy: A kép címe ez lehetne: »Az iszlám a béke vallása«.

A rendezvényre látogató több tízezer ember közül biztos, hogy nagy számmal érkeztek keresztények, zsidók, ateisták, hitgyülisek stb. Továbbá akik hozzám hasonlóan ellőttek egy képet a puskával igen nagy valószínűséggel van köztük szép számmal keresztény, ateista, hitgyülis, zsidó vagy bármilyen más vallású. Az ő esetükben ez teljesen átlagos, normális. Viszont ha ugyanezt egy muszlim teszi, akkor az már veszélyes, félelemkeltő, gyanús, agresszív, betolakodó, terrorista, bevándorló, stb., a lényeg, hogy mindenképpen figyelmet érdemel. Ilyen alapon ha egy muszlim vesz a gyerekének egy játékpisztolyt, már a gyerek is veszélyes, agresszív, erőszakos terrorista. Ha egy muszlim elfingja magát, már vegyifegyferrel támad. Ha egy muszlimnak ugat a kutyája, akkor biztos azért mert arra idomította, hogy támadja meg a nem muszlimokat. Ha egy muszlim repülőn szelfizik, és felrakja a Facebookra, nem szabad elfelejteni, hogy meg kell osztani a képét azzal a felirattal, hogy: »Gépeltérítés előtt«. És ugyanígy, ha egy muszlim bármi olyat tesz, csinál, mint amit a »normál« ember, nem szabad nem elfelejteni megosztani, és azon szörnyülködni, hogy ezt egy muszlim csinálta. 

ui. Remélem a dzsihádfigyelő, ha egy olyan képet talál a Facebookon, ahol egy keresztény honfitársunk fogja ugyanezt a kiállítási tárgyat feltétlen megosztja azzal a felirattal, hogy: A kép címe ez lehetne: »A kereszténység a béke vallása«.”

 

Összesen 117 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lolka-Bolka
2016. február 22. 20:35
ja probalj meg valami olyet tenni egy muszlin allamba ....ami nem szokas ott ....( eleg hosszu a lista feher ember szemszogebol) .... na kisapam kapnal olyet a pofadra hogy csak ugy fustolne.... es akkor meg jol jartal ...... ezt a balfszt ... de hat a feher ember meg van fertoizve a kommunistalibaralanarhiaval .... szoval nem kell ezen csodalkozni ..... csak az a felo , hogy a vesztunkbe rohantatnak minket ..... HOGY KIK EZ ITT A KERDES.....zoldek-demokratak-liberalisok-civilek-fuggetlenek-tasz-helsinki-asexualisok-melegek -melegebbek-pedofilek-aberraltak ......es meg sok agyament okor.... csak az a baj , hogy a mi faszunkal akarjak a csalant elverni...... ja es meg orulnunk is kellene , sot a legujabb meg bocsit is kell kernunk , ahogy az a toroknemet barma tette , a harmas szopas utan .....szerintem azota is vissza jar oda a csaj , hatha megesik megint a tamadas.... valszeg raszokott ugy mint az alkeszek ...
Lolka-Bolka
2016. február 22. 20:27
ecsem ezt a balfaszt........ ki kell penderiteni ezt az allatot.
Nyest
2016. február 22. 19:25
Kovács Miklós ...AHMED??? :-| :-D :-D :-D :-D :-D :-D :-D :-D :-D Miért? Miért nem hajlandó limonádéként kezelni a társadalom, hogyha én limonádénak érzem magam? Citromos italok! Nekünk is vannak jogaink, vállaljuk hát büszkén citromos ital-identitásunkat! MIÉNK A VILÁG, LIMONÁDÉÉÉ!!! (ja, igen, én mangós limonádénak érzem magam. Ha ez a citromos limonádéknak nem tetszik, vegyék tudomásul, hogy jogom van hozzá!)
Wendriner Piroska
2016. február 22. 18:39
Más vallás követői és az ateisták viszonylag ritkán követnek el terrortámadásokat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!