Ön már nem evangélikus, mint a Gundel-ősök, de rendszeres templomba járó. Hogyan lett református?
Választott módon – a feleségem révén – lettem református, mert családilag római katolikus vagyok. A világlátásomhoz, egyéniségemhez, belső hitemhez közelebb áll a protestantizmus. A 70-es években, amikor diák voltam, testvéremmel együtt jártunk hittanra, de egyszer csak megkérték a szüleimet, hogy ne menjünk többet hittanra, mert baj lesz abból, hogy a 3. osztályos húgom elkezdte megtéríteni az osztálytársait. Attól kezdve nem jártunk többet templomba, hittanra. Aztán a katonaság alatt volt egy jó barátom, akinek nagyon erős hite volt és nagyon akarta, hogy én is higgyek, de én akkor azt mondtam neki, most még nem állok készen erre, de biztos eljön az a pont az én életemben is, amikor kézen fog az Isten. És ez így is lett, de nem azért, mert valakik nagyon biztosan mondták és erőltették. Minden embernek saját útja van, és ez így normális. Van, aki előrébb tart, van, aki hátrébb, de én hiába akarom a lemaradónak megmutatni, hogy vágjon le egy kanyart, nem lehet. Hagyni kell, hogy mindenki a saját útját járja, nem lehet az embert sürgetni a hitre jutásban.