Kézen fogott az Isten

Ön már nem evangélikus, mint a Gundel-ősök, de rendszeres templomba járó. Hogyan lett református?

Választott módon – a feleségem révén – lettem református, mert családilag római katolikus vagyok. A világlátásomhoz, egyéniségemhez, belső hitemhez közelebb áll a protestantizmus. A 70-es években, amikor diák voltam, testvéremmel együtt jártunk hittanra, de egyszer csak megkérték a szüleimet, hogy ne menjünk többet hittanra, mert baj lesz abból, hogy a 3. osztályos húgom elkezdte megtéríteni az osztálytársait. Attól kezdve nem jártunk többet templomba, hittanra. Aztán a katonaság alatt volt egy jó barátom, akinek nagyon erős hite volt és nagyon akarta, hogy én is higgyek, de én akkor azt mondtam neki, most még nem állok készen erre, de biztos eljön az a pont az én életemben is, amikor kézen fog az Isten. És ez így is lett, de nem azért, mert valakik nagyon biztosan mondták és erőltették. Minden embernek saját útja van, és ez így normális. Van, aki előrébb tart, van, aki hátrébb, de én hiába akarom a lemaradónak megmutatni, hogy vágjon le egy kanyart, nem lehet. Hagyni kell, hogy mindenki a saját útját járja, nem lehet az embert sürgetni a hitre jutásban. 

(...)

Huszonöt éve él házasságban. A sajtó pedig ma a válásoktól és az elköteleződni képtelen emberek problémáitól hangos. Ön szerint elértéktelenedett a házasság intézménye?

Ezt nem mondanám. A házasságot mindenki szereti, mindenki szerint értékes, ha működik. Nem önmagában az intézménnyel van a baj. Nem tudhatjuk, hogy régen, amikor kevesebb volt a válás, mert nem nagyon illet válni, mennyi volt a boldogtalan házasság. Nincs két egyforma kapcsolat, nem szívesen állítom a sajátomat példaként, arról nem is beszélve, hogy anyósomék idén már 50 éves házasok. Nekik prédikáljak?

Akkor inkább úgy kérdezem, ön szerint mitől működik egy házasság?