Óriási dolog!
A rendezvényen részt vett Soltész Miklós, a Karitatív Tanács elnöke, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, aki az MTI-nek elmondta: a Gyermekek a gyermekekért program nemcsak azért fontos, mert rászoruló gyermekek kapnak ajándékot, hanem azért is, mert nevel. Azokkal a gyerekekkel, akik összeállították a 15 ezer ajándékcsomagot, szüleiknek, nevelőiknek sikerült megértetniük, hogy fontos, amit tesznek. Megértették, hogy fontos lemondaniuk saját játékaikról szegényebb társaik javára, „ez pedig óriási dolog”.
Hozzátette: a Katolikus Karitász és a többi segélyszervezet számára is kiemelten nehéz év volt 2015. Ugyanakkor ebben az évben megmutatkozott az is, hogy a társadalomban alapvetően megvan a segíteni akarás vágya.