A tigrisszúnyog 5-10 éven belül megjelenik Magyarországon is, és a dengue-lázat a tünetei, a magas láz, a hányás, a fejfájás, az ízületi fájdalmak alapján fel kell majd ismerniük – mondta hallgatóságának, megjegyezve, hogy gyógyszer egyelőre nincs a betegség gyógyítására. Áder János szólt arról, hogy Magyarországot már ma is a parlagfű európai epicentrumának mondják, összességében mintegy két megyényi területet borít be, a klímaváltozás hatására azonban pollenjének koncentrációja 2050-re a mostani legkevesebb négyszeresére, de akár tizenkétszeresére is emelkedhet. „Magyarországon már ma 2,5 millió allergiás ember él, többségük a parlagfűre is érzékeny" – mondta.
A köztársasági elnök a tengervízszint emelkedésének egészségügyi hatásaival kapcsolatban kiemelte, nőni fog a folyókba és a tenger melletti víztározókba jutó só mennyisége. „Ennek következménye Bangladesben az lesz, hogy az ország elveszíti rizsföldjei 50 százalékát, s már most 2 liter víz elfogyasztásával a normál 2 gramm sómennyiség helyett a lakosság 16 grammot vesz magához" – közölte.