A tranzitzónák ügye szeptember végén került a napirendre Németországban. A megoldás alapja az úgynevezett repülőtéri eljárás, amelyet a legutóbbi nagy menekülthullám után, 1993-ban vezették be. Főleg akkor alkalmazzák, ha valakinek nincsenek papírjai, vagy nyilvánvalóan nem szorul a német állam védelmére. Ilyen esetekben megtagadható a belépés az országba. Az eljárást 48 órán belül folytatják le, a kérelmezőnek a döntésig a repülőtéren kijelölt helyen kell maradnia.
Thomas de Maizière szövetségi belügyminiszter kezdettől fogva hangsúlyozza, hogy támogatja a tranzitzóna intézményének bevezetését. Ezt egy hétfői lapinterjúban is kiemelte. A miniszter a Rheinische Post című lapnak azt mondta, hogy a megoldás a német állam védelmére nyilvánvalóan nem szoruló emberek gyors kiszűrését szolgálja.
Németországban a tranzitzónák mellett arról is tovább tart a vita, hogy szükséges-e kijelölni a befogadandó menedékkérők vagy menekültek felső határát. Ezt leginkább a CSU sürgeti, a szövetségi kormány pedig ellenzi. Peter Altmaier a ZDF-nek nyilatkozva hangsúlyozta, hogy szerinte már maga a vita is ártalmas, mert hatására még több ember indulhat el Németország felé, hogy bejusson az országba, még mielőtt mégiscsak kijelölnek egy felső határt. Ezért inkább „praktikus kérdésekről” kell tárgyalni – mondta a menekültügyi koordinátor.