Romániában jelenleg 9 millió hektárnyi termőföld van, ennek a felét – 4-5 millió hektárt – már megvásároltak a multinacionális cégek. Interjú.
„Mi is az a landgrabbing?
Szőcs-Boruss Miklós-Attila: – Ha magyarra akarjuk fordítani, akkor a landgrabbing leginkább földharácsolásnak, földrablásnak felel meg. Ez egy nagyon tág fogalom, Afrikában és Ázsiában például kimondottan földrablást jelent – itt az embereket fizikai agresszióval kilökik a földjeikről, hogy azokat aztán nagybefektetők, multinacionális cégek vagy akár más államok vegyék meg. Kína például nagyon sok földet vett Afrikában.
Európában nem a fizikai agresszió a jellemző, itt a landgrabbing nagyszabású, a politikum által elősegített földvásárlást jelent. Méreténél fogva ez nem egy egyszerű földvásárlás: mérhető szociális, környezeti és kereskedelmi hatásuk van ezeknek a tranzakcióknak, melyek nem hagyják érintetlenül a helyi közösségeket.
Hadd legyek az ördög ügyvédje: mi a rossz abban, ha egy cég földet vásárol?
– Attól függ, mekkora léptékben teszi azt. Felmerül még, hogy ott, ahol ezek a felvásárlások zajlanak, mekkora a vásárlóerő, a cégnek van-e konkurrenciája, vagy nincs. Vagy mit tesz az állam, hogy egyik vásárlónak a kedvében járjon?
Vegyünk példaképp egy erdélyi vagy havasalföldi falut, ahol az emberek az utóbbi 20 évben mintha el lettek volna felejtve. A térség nem fejlődik, nagy a munkanélküliség, az emberek önfenntartó gazdálkodást művelnek, éppen ezért az ingatlanárak nagyon alacsonyak.
Ekkor megjelenik egy nagybefektető, és felvásárol 10-20 ezer hektárnyi földet a környéken. Ők nyilván nem ugyanazokkal az esélyekkel indulnak, mint a helyi mezőgazdászok. Másrészt ha a termelés beindul, akkor egy nagyobb hatékonységgal dolgozó nagybefektetőnek eleve nincsen szüksége annyi munkaerőre, mint amennyit egy kisgazdaság alkalmaz, és mivel a termény árát is leverik, a helyi mezőgazdászok ellehetetlenülnek – ez egyébként már látszik is a statisztikákban.
És miközben a helyi konkurrencia, a kis, terményüket a helyi piacon áruló termelők, évről évre hanyatlanak, a nagybefektető a globális piacokra termel. Elsődleges produkcióban érdekelt, tehát az exportált gabonát nem dolgozza fel, azt tőzsdepiacokon árulja. Itt minden a pénzről, profitról szól, ebből a helyiek közül senki nem fog semmi jót látni.
Így jutunk el oda, hogy ugyan helyben termelik az élelmet, amit eszünk, azonban az 5-6 ezer kilométert utazik, míg az asztalunkra kerül, és kétszer, de akár tízszer annyiba kerül, mintha helyben dolgozták volna fel. És ez csak a szociális része a landgrabbingnek.
A biodiverzitásra is rányomja a bélyegét ez a fajta termelés: egy nagybefektető általában monokultúrákkal foglalkozik, egyfajta búzát, kukoricát termel Isten tudja hány ezer hektáron, melyet állandóan gyomirtózni kell ahhoz, hogy piacképes legyen. Számukra nem szempont a biodiverzitás, az, hogy ne csak egyfajta, ping pong labda-szerű paradicsomot lehessen vásárolni, hanem kapjunk erdélyi ökörszív-paradicsomot, buzău-i, călăraşi-i ökörszívet. (…)
Nemrég mutatta be az Eco Ruralis a landgrabbingről szóló tanulmányát. Milyen hatása volt ennek a dokumentumnak?
– Elsődleges célunk a felvilágosítás volt – hogy tagjaink, mezőgazdászok, kistermelők, biogazdák – értesüljenek arról, hogy mi zajlik körülöttük. Ezek az emberek sok esetben olyan környezetben élnek, ahol már zajlik a land grabbing, fontos az, hogy értsék a folyamatot, és így helyes döntést tudjanak hozni.
A gazdák sokszor vakon adják el vagy lízingelik a földjeiket, az ügynök mondogatja, hogy hát jó lesz minden, majd meglátja, nagyon egyoldalú a dolog. Ha az ember tisztában van azzal, ami körülötte történik, akkor már kétszer is meggondolja, hogy el akarja-e adni a földjét, illetve hogy milyen kritériumok szerint adja lízingbe azt.
Fontos ugyanakkor pozitív példákat is hoznunk: meg szeretnénk mutatni, hogyan lehet úgy befektetni, földhöz jutni, gazdálkodni, hogy ne lökjük ki egymást a piacról.
Senki nem akarja azt, hogy minden faluban csak egy-egy gazda legyen. Nem halott, oázis-szerű falvakat akarunk, ahol tíz ember él tízezer hektár kukoricafölddel körbevéve, ilyesmit láttunk Argentínában, tudjuk, hogy nem jó. Vibráló, élő közösséget szeretnénk, ahol emberek élnek, gazdálkodnak, és helyi piacokon árulják az élelmet, amit megtermelnek.”
Románia a kormányozhatatlanság határán – lassan egy hónapja tart a bukaresti politikai bénultság, nem látszik a kiút, a magyargyűlölő szélsőségesek előretörése és eurómilliárdok elvesztése a tét.
A galaci incidens után Bukarest egy olyan rendelkezésre hivatkozott, amely rendkívüli egyeztetést tesz lehetővé a tagállamok között.
Az orosz vezető hangsúlyozta, hogy a történtek körülményeinek feltárásához szakértői munka szükséges.
Bekérették a román külügyiminisztériumba Oroszország bukaresti nagykövetét.
Az orosz-ukrán háború mielőbbi befejezését sürgette a köztársasági elnök.
Magyarország korábbi miniszterelnöke a Romániában történt incidens kapcsán a Tisza-kormánynak is üzent.
A párt egyik tartományi szervezete próbált jogi úton igazságot szerezni, de a közigazgatási bíróság kibabrált velük.
Szinte minden nagy külföldi médium beszámolt arról, hogy Magyar Péter alaptörvényt módosítana az államfő leváltása céljából. Szinte senki sem fogalmazott meg kritikát azzal szemben, hogy Sulyok Tamást ily módon távolítanák el tisztségéből.
