Szabad vasárnap: a Kúriához küldené felülvizsgálatra az NVB döntését az MSZP

2015. augusztus 03. 12:55

A Kúriával vizsgáltatná felül az MSZP a Nemzeti Választási Bizottság azon döntését, amely megakadályozta a vasárnapi zárva tartásról szóló népszavazást. Harangozó Tamás elmondta: beadványukban bemutatják, hogy több konkrét törvénysértést is elkövetett mind az NVI a döntés előkészítésekor, mind az NVB azon tagjai, akik a döntést megszavazták.

2015. augusztus 03. 12:55

Az MSZP felülvizsgálati kérelmet nyújt be hétfőn a Kúriához a párt által kezdeményezett, a vasárnapi zárva tartás eltörléséről szóló népszavazás ügyében hozott nemzeti választási bizottsági (NVB-) döntés miatt.

Ezt Harangozó Tamás, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) és az NVB budapesti épülete előtt, sajtótájékoztatón. Az ügy előzménye, hogy az NVB július 20-án úgy döntött: nem a szocialisták, hanem Wodicska Zoltán magánszemély kérdését ismeri el „elsőnek, érvényesnek” a vasárnapi boltzárral kapcsolatban. Az NVB egyértelműségi aggályok miatt végül a Wodicska Zoltán-féle kérdést sem hitelesítette.

Az MSZP-s politikus elmondta: beadványukban bemutatják, hogy több konkrét törvénysértést is elkövetett mind az NVI a döntés előkészítésekor, mind az NVB azon tagjai, akik a döntést megszavazták. Harangozó Tamás szerint nemcsak a népszavazási törvénnyel, hanem az NVI saját iratkezelési szabályzatával is ellentétes az NVB azon döntése, hogy nem a hivatalos érkeztetés számít a népszavazási kérdések sorrendjének megállapításakor, hanem az épületbe való belépés.

Hozzátette: bűncselekmény gyanúját vetheti fel, hogy a döntés során az NVI olyan adatot használt fel bizonyítékként, amelynek megléte törvénytelen. Kifejtette: jogszabály szerint a portaszolgálatnál lévő, a beléptetéssel kapcsolatos személyes adatokat 24 órán belül meg kell semmisíteni. Az NVI hetekkel később mégis ezekre az adatokra alapozva „hozta ki” a Wodicska-féle kezdeményezést elsőnek – mutatott rá. Közölte, a Kúriának 90 napja van a döntés meghozatalára.

Értékelése szerint Pálffy Ilona, az NVI és Patyi András, az NVB elnöke „a Fidesz pártutasításainak megfelelően azon mesterkedtek”, hogy minden eszközzel megakadályozzák a vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazást. A szocialista politikus azt mondta, a két vezetőt az sem riasztotta vissza, hogy így lejáratták az általuk vezetett állami szerveket. Harangozó Tamás közölte, a bírósági döntéssel lezárulhat ez „a kutyakomédia”.

Az MSZP-s képviselőt kérdezték arról is, hogy a kormány a Baranya megyei Martonfán és a Zala megyei Sormáson építene a migránsoknak új ideiglenes befogadó állomásokat. Harangozó Tamás értetlenségét fejezte ki a helyszínek kiválasztása miatt, majd úgy magyarázta azokat: lehet, hogy a Fidesz tudja, a kerítés semmit sem fog érni, és annak megépülte után Horvátországon keresztül, Baranya és Zala megyébe érkeznek majd a menekültek tömegei. A másik lehetőség – folytatta –, hogy a kormány kifejezetten érdekelt a kaotikus helyzetben és ezt szeretné tetézni a két új ideiglenes befogadóállomással, amelyeket nem a déli határszakasz közelében hozná létre.

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
NagyPál
2015. augusztus 04. 01:07
Azért a helyedben én "mindenki" nevében nem nyilatkoznék!
=nessuno=
2015. augusztus 03. 23:44
Alig várom, hogy behúzzam az ikszet. Hiába odázzák a kérdést.
Gombóc XVI. Artúr
2015. augusztus 03. 23:43
Node az egyik nagyon okos kormánypárti politikus szerint az emberek nyaralni járnak a Balatonra, nem vásárolni...
Xenon
2015. augusztus 03. 23:43
A kommentelők aszondták, hogy a Balatonon étteremben köll enni. Mi egyszer ettünk, négy főre borravalóval hagytunk ott 13000 forintot, és ebben nem volt semmi extra (pl. desszert, drága pia), bár tényleg finom kaja volt. Ebből az összegből az egész havi csirkemellem megvan, és akkor mindennap húst ettem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!