A Kúria a Magyar Lászlóval kapcsolatos két héttel ezelőtti felülvizsgálati döntés szóbeli indoklásában kiemelte, hogy csak annyiban nyúlhatott a magyar bíróság korábbi jogerős ítéletéhez, amennyiben az a strasbourgi döntésben megállapított egyezménysértés kiküszöböléséhez feltétlenül szükséges. Az emberi jogi bíróság pedig a közelmúltban egy másik magyar ügyben kimondta, hogy a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának 40 évben történő meghatározása nem egyezménysértő. Ugyanakkor a Kúria a tényleges életfogytiglannal kapcsolatos új szabályozásról kifejtette: a strasbourgi gyakorlatban rögzített átláthatóság, kiszámíthatóság elvének nem felel meg, hogy sem az államfő, sem a határozatát ellenjegyző igazságügyi miniszter nem köteles indokolni a döntést.
Június 18-án a Kúria döntését vállalhatatlannak, elfogadhatatlannak minősítette Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. A kormánypárti politikus szerint a Kúria döntése meghaladja a strasbourgi bíróság ítéletét, szembemegy a magyar büntető törvénykönyvvel, lehetővé teszi egy társadalomra veszélyes bűnöző szabadulását, és megnyitja az utat minden súlyos, életellenes bűncselekmény elkövetője előtt. Lázár János akkor jelezte azt is: Orbán Viktor miniszterelnök felkérte Trócsányi László igazságügyi minisztert, kezdjen egyeztetést a Kúriával és mérlegelje, hogy a kormány miként tud az Alkotmánybírósághoz fordulni.