Pál Sándor emellett rendkívül fontosnak nevezte a lelki segítséget is. „Elesettek az emberek, óriási a bizonytalanság” – jegyezte meg. Mint elmondta, igyekeznek elbeszélgetni a helyiekkel, hitet adni, segíteni abban, hogy ne jöjjenek el Kárpátaljáról.
A jótékonysági akcióban a Magyar Református Szeretetszolgálat mellett a Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Vöröskereszt és a Baptista Szeretetszolgálat is részt vesz, továbbá csatlakozott a kezdeményezéshez az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH), a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat, valamint a Johannita Segítő Szolgálat is – mondta el a műsorban Écsi Gábor, a Katolikus Karitász vezetője.
Hozzátette: a kamionok kijutásának biztosításában értékes segítséget nyújtott az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a magyarországi ukrán kisebbségi önkormányzat is. „A szállítmány fontos üzenete lehet, hogy megérezzék az ottaniak: nincsenek egyedül, nincsenek magukra hagyva, az anyaország törődik velük” – fogalmazott Écsi Gábor.