K. L: Szoktam is mondani, hogy halmozottan hátrányos helyzetben vagyunk. Társadalmilag úgy élem ezt meg, hogy mind keresztényként, mind nőként próbálom a legjobbat adni magamból. Nőként nagyon határozottan kiállunk azért, hogy a nők vegyenek részt a közéletben is, érvényesítsék például az anyaság igényeit a társadalomban, mert bármennyire is jóindulatúak a férfiak, ők nem tudják képviselni a nők igényeit, mert nem élik meg. Keresztényként pedig a példamutatást tartom elsőrendűnek. Nem harsogom a hitem, de ha védenem kell az értékeket keresztényként, akkor megteszem. A véleményformálás terén van egy kívülről ránk erőltetett határ, ami ma is létezik, ezt segít áttörni a Talita. Látni kell, hogy a kereszténységet nagyon nagy mértékben a nők adják tovább immár évezredek óta, elég, ha a vidékre tekintünk, ahol gyakorlatilag a nők nélkül meghalna a kereszténység.
Az lenne a céljuk, hogy gondolkodásra bírják a keresztény nőket, hogy átgondolt és tudatos legyen a hitük?
K. L: Erre és a kiegyensúlyozottságra törekszünk, hiszen nem kritikai lap vagyunk, ugyanakkor nem is egy idealista magazin. Volt például egy sorozatunk a sikeres házasságokról, ahol a házaspár férfi tagja mesélte el, hogy miért élnek ők már együtt jól húsz, huszonöt éve vagy még hosszabb ideje; ugyanakkor mellétettünk egy rövidebb sorozatot a sikertelen házasságokról: megpróbáltuk őszinte vallomásokban bemutatni a megcsalás pszichológiáját. Ez a kettő ugyanis együtt adja ki az ember arculatát, de azért nagyobb hangsúlyt tettünk a pozitív példákra, mivel bizakodó, keresztény emberek vagyunk, akik úgy gondoljuk, hogy a világban a jó fog győzni, sőt győzött is, csak még mi bukdácsolunk mellette.”