Az államtitkár szerint Magyarországon még mindig sok a regisztrált álláskereső, miközben a hazai vállalkozások nem találnak megfelelő minőségű és számú munkaerőt. Sok esetben a skandináv országoknak orvost, Németországnak és Ausztriának henteseket és forgácsolókat, míg az Egyesült Királyságnak mérnököket képez hazánk – mondta. Czomba Sándor rámutatott, a kormány nagyon szeretné, ha a fiatalok itthon találnának megfelelő munkalehetőséget, azonban szinte lehetetlennek nevezte felvenni a versenyt a nyugat-európai bérekkel. Úgy vélte, a külföldön munkát vállaló magyarok hazatérését a honvágy okozza, a lakhatás- és munkahelyhiány, illetve családi problémák kezelése pedig motiválhatja.
Kérdésre elmondta: a Központi Statisztikai Hivatal szerint az egy éven belüli munkaerő-piaci mozgások két éve 100 ezer fő körül stagnálnak és a külföldön munkát vállalók legalább 50 százaléka egy éven belül visszatér. Közölte, hogy ezt az arányt szeretnék jobban növelni. Az egy éven túl külföldön dolgozók száma a KSH statisztikai számításai szerint eléri a 350 ezret, de a tényleges külföldi munkavállalók számára nincs konkrét adat – tette hozzá.
Pákozdi Szabolcs az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány ügyvezető igazgatója megerősítette, hogy a program (www.gyerehazafiatal.hu) most kizárólag Londonra és az Egyesült Királyságra fókuszál, mert ott a legalacsonyabb a magyar munkavállalók átlagéletkora (33 év), 80 százalékuk 40 évnél fiatalabb, rendszerint magas végzettségűek (33 százalékuk diplomás, 43 százalékuk érettségivel rendelkezik) és 49 százalékuk nőtlen vagy hajadon. A megkérdezettek többsége szívesen hazatérne, amennyiben segítséget kap a lakhatásban és olyan munkáltatót talál, amely stabil, biztos anyagi hátteret biztosít számukra – közölte.