A papi hivatás lényege, hogy Krisztust vigyük az emberekhez. Biztos, alapvető, egész életre szóló kapcsolatban kell lennünk magával Krisztussal, hogy aztán tőle fordulhassunk az emberek felé, az Ő kegyelmi erejével és örömével – figyelmeztette a papnövendékek zarándokló közösségét Erdő Péter. Hozzátette: aki egyszer megkapta a felszentelést, az mindig számíthat az egyházi rend szentségéből fakadó kegyelemre, ami személyes tapasztalatokat messze meghaladó távlatokat képes nyitni.
Hat éve, a papság 2009-ben meghirdetett éve óta, minden évben összegyűlik az országban tanuló összes kispap, hogy együtt imádkozzanak, gondolkodjanak.
Frankó Tamás, az esztergomi szeminárium prefektusa a Magyar Kurírnak elmondta: évente három-négy alkalommal tudnak találkozni országos szinten a kispapok, kiemelendő a szemináriumok közötti focibajnokság és tavasszal az Unitas, a szerzetes- és papnövendékek találkozója. További lehetőséget adnak a szemináriumi kirándulások. Mindennek köszönhetően élő kapcsolat alakult ki a növendékek között, amit későbbi papi életükben nagyszerűen tudnak kamatoztatni.