Az államtitkár volt üzlettársa világítja át a végrehajtói kamarát

2015. március 02. 09:44

Az Igazságügyi Minisztérium az összefonódások és visszaélések miatt rendelt el vizsgálatot a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamaránál, azonban a kamarát végül Patyi Gergely IM-államtitkár volt üzlettársának a cége világíthatja át, amely eddig ráadásul minimális árbevétellel rendelkezett.

2015. március 02. 09:44

Az Igazságügyi Minisztérium miniszteri biztost nevezett ki a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara mellé és megkezdte annak átvilágítását a korábbi, visszaélésekről és összefonódásokról szóló panaszok miatt. Azonban az informatikai rendszer átvilágítását az a MainSoft Kft. végzi majd el, amelynek tulajdonosával, Antolik Gyulával egészen január 22-ig Patyi Gergely IM-államtitkárnak is volt egy közös cége, a Credit Controll Végrehajtó és Információ Szolgáltató Kft. – tudta meg az Origo. A közös cég székhelye ugyanott volt, mint a MainSoft-é. A portál azt is hozzáteszi: a MainSoft Kft-nek az eddigi éves árbevételei nem haladták meg a 100 ezer forintot.

Az IM február elején kötött írásban megbízási szerződést a céggel, de annak időtartama visszamenőleges volt: tavaly decemberben kezdődött és idén február végén ért véget. A szerződés fennállása alatt jó ideig tehát Antolik és Patyi még üzlettársak voltak a Credit Controllban – mutat rá az Origo. A portál hozzáteszi: a szóbeli szerződések utólagos „lepapírozására” van jogi lehetőség, de meglehetősen szokatlan ez kormányzati szerződések esetén.

Az Origo megkérdezte Patyi Gergelyt, hogy miért a volt üzlettársa cégét bízta meg a minisztérium, amely az árbevételei alapján nem tűnik a legalkalmasabbnak a kamara informatikai rendszerének átvilágítására. Azt a választ kapták, hogy Antolik Gyula személye, tapasztalatai miatt esett a MainSoft Kft-re a választás.

Az informatikai mellett van egy gazdasági és egy jogi átvilágítás is, de azt nem lehet tudni egyelőre, hogy ezeket kik, mely cégek végzik. A szerződések megismerése érdekében az Origo közérdekű adatigénylést nyújtott be az IM-nek. 

Az informatikai átvilágítás eredményéről egyébként Patyi már február elején nyilatkozott a Kossuth Rádiónak. Azt mondta: „sajnos az informatikai rendszerek sem annyira megbízhatóak, mint ahogy számítottunk rá, illetve hát az adatvédelmi szempontokat sem mindig megfelelően tartják be az egyes végrehajtók”.

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csuka
2015. június 08. 10:07
Vida, maffiózó helytartó is jól megoldotta a NAV átvizsgálását...
csuka
2015. június 08. 10:07
"Erről szól Orbanisztán..." --- Dögkeselyű, dögkeselyűnek nem vájja ki a szemét. A szemét.
Bélus
2015. március 03. 09:38
A vége az lesz, hogy a végrehajtóktól a jogi végzettséget is meg fogják követelni, s akkor rengeteg ember veszítheti el a kaszálási lehetőséget. S itt van még azok családja és baráti köre! Nem rettenetes?
Tintamin
2015. március 02. 15:09
SZUPERMUTYI!! Így kell ezt egy maffiaállamban csinálni. Aki haver, gazdagodjon, mint a kommunizmusban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!