Útlezárással tiltakoznak a szakszervezetek a kormány intézkedései ellen

2014. december 10. 15:29

Félpályás útlezárással tiltakoznak országszerte a kormány a kormány munkavállalókat hátrányosan érintő intézkedései ellen a szakszervezetek december 15-én reggel héttől délután négyig – jelentette be Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke. A dohányipari dolgozók szakszervezete is demonstrál ezen a napon.

2014. december 10. 15:29

A szakszervezetek december 15-én reggel 7 és délután 4 óra között országos félpályás útlezárással tiltakoznak a kormány munkavállalókat hátrányosan érintő intézkedései, köztük a korkedvezményes nyugdíj eltörlése és a cafeteria többlet-adóterhei ellen – jelentette be Gaskó István, a tiltakozó akciót szervező Liga Szakszervezetek elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Elmondta, hogy a közös demonstrációhoz csatlakozott a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ), a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete, a Mezőgazdasági, Erdészeti, Élelmiszeripari és Vízügyi Dolgozók Szakszervezete (Médosz), a Mentő Dolgozók Önálló Szakszervezete, a Vasutasok Szakszervezete, illetve a Mozdonyvezetők Szakszervezete.

Gaskó István szavai szerint a szakszervezetek nem szívesen mennek az utcára, a természetes alkuhelyük a munkahelyen van. Azonban a 2011-ben módosított sztrájktörvény nagyon megnehezíti a jogszerű sztrájkot, a törvény helyreállítása ezért is van a követelések között – tette hozzá.

A dohányipari dolgozók is tiltakoznak

Hétfőn a Dohányipari és Dohánykereskedelmi Dolgozók Szakszervezete is forgalomlassító tüntetést tart Budapesten, 400 áruszállító teherautóval. Közleményükben azt írták, hogy „nincs előremutató jel a kormány egyeztetési szándékáról vagy álláspontjának jelentős módosulásáról a dohányiparban foglalkoztatottakat érintő törvényjavaslatok kapcsán”, ezért az egész városra kiterjedő forgalomlassító demonstrációt, illetve parlament előtti tüntetést hirdetnek.

A szervezet szerint az állami trafikellátó vállalat terve mintegy 1200 ember munkáját veszélyezteti. A demonstráció reggel nyolctól délután ötig tart, a Kossuth téri tüntetés várhatóan délben kezdődik majd, ez után az autósok visszavonulnak a gyülekezési helyükre az M3, M5 bevezetőjéhez, illetve a XI. kerületi Egri úthoz.

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
néhai Ch.Pilot
2014. december 11. 00:46
Aztán az is lehet, hogy december 15-re az ónos eső tart majd egész pályás útlezárást...
1120
2014. december 10. 22:02
Taxisblokád 2? Meg a kurva anyátokat! Azt.
lynx
2014. december 10. 19:33
Ne álljatok elém, sok a dolgom, hétfőn is, ne tartsatok fel. Javasolom a Hortobágyot, ott van elegendő szabad tér, jó a levegő, és alkalmas több évtizedes folyamatos tüntetésre, vannak a marhák részére készített karámok is, bátran igénybe vehetitek azokat, és ha elfáradnátok, a csikósok frissítőül bizonyára szívesen áthajtanak titeket is a Kilenclyukú hídon a karikás ostoraikkal nógatva.
doncamillo
2014. december 10. 19:00
Érdekes, mikor a gyurcsány-kormány alatt 7 évig nem adatak pénzt, egy hangot nem szólt egyik szakszervezet sem!!! Most, hogy vért izzadunk a szarhalom eltakarítására, - és mellesleg a közszolgák KAPNAK fizetésemelést jövőre -, kétszer annyit követelnek... Szégyen gyalázat!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!