Abból a kegyelemből élünk – fogalmazott a püspök –, hogy Isten eltapossa vétkeinket, és megbocsátva befogad minket. Ezzel pedig „minket is fölszabadít arra, hogy merjünk szeretni, elfogadni, bocsánatot kérni és adni, másokat befogadni”. Ennek a befogadásnak, ennek az egymásra találásnak „mindennél szebb és egyszerűbb szimbóluma a betlehemi jászol” – tette hozzá.
Gáncs Péter rámutatott: a karácsonykor fölragyogó isteni fényben senki sem lehet többé sötétben. „Az isteni kegyelem világosságában élünk, még akkor is, ha sok minden homályos körülöttünk”, akkor is, ha elrejtőzünk a fény elől, vagy ha bekötött szemmel járunk a világban. Nem zuhanásban, hanem a hajnal reménységében, azzal a „csodálatos tudattal, hogy Istentől jövünk, hozzá érkezünk, és a kettő között is vele járhatunk” – mondta.