A vasárnapi zárva tartásról a cégvezető azt mondta: a forgalmuk nagyjából 8 százalékát realizálják vasárnap. A vállalatnál abban bíznak, hogy a forgalom áttevődik a hét többi napjára, és így a bevételük nem fog számottevően csökkenni.
Az OMV-vel tárgyalások folynak arról, hogy a sikeres tesztidőszak után további töltőállomásoknál nyíljanak SPAR Express üzletek, de ez nem függ össze a vasárnapi zárva tartással, a projekt elindításáról több mint egy éve született döntés – mondta Heiszler Gabriella.
Erwin Schmuck ügyvezető igazgató elmondta: Magyarországon nagyon heterogén a vásárlóerő, és ezt a sokféle igényt egy franchise partnerként működő családi vállalkozás sokkal jobban ki tudja elégíteni. Kiemelte, a SPAR – amely nem multinacionális nagyvállalat, hiszen osztrák családi tulajdonban van – kész elfogadni a szabályokat, „ha azok minden piaci szereplőre egyformán vonatkoznak”. Az alkalmazottak 70-80 százaléka szívesen dolgozna vasárnap – jegyezte meg.